Svájc várja a magyar szakembereket

Vágólapra másolva!
Svájc elsősorban magasan képzett szakembereket - kutatókat, orvosokat, fogorvosokat, mérnököket, műegyetemi tanárokat vár Magyarországról - közölte Jean-Daniel Gerber, Svájc gazdasági ügyekért felelős államtitkárságának vezetője.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár, aki abból az alkalomból érkezett Budapestre, hogy a hét végén Budapesten tartják éves gyűlésüket a világ különböző országaiban működő svájci kamarák, emlékeztetett arra, hogy a tavaly ősszel tartott népszavazás eredményeként az új EU-tagországok állampolgárai is a régiekhez hasonló feltételekkel vállalhatnak munkát Svájcban.

Svájcban a tervek szerint 2011-től nyílik meg teljesen az új EU-tagok polgárai számára a munkaerőpiac, addig kvóták szabályozzák a munkavállalást, a kvótarendszer az idén április 1-jén lépett életbe.

A kvótákat fokozatosan emelik. Az öt évre szóló munkavállalás esetén a 2006/2007. évi 1700-ról 2010/2011-ben 3 ezerre, a rövid távra, maximum egy évre szóló munkavállalás esetén a jelenlegi 15 800-ról 29 ezerre növekszik az új EU-tagok állampolgárai számára kiadható munkavállalási engedélyek száma.

Az idén az öt évre szóló keretet már teljesen lekötötték, az egyéves munkavállalásra vonatkozót azonban még nem - mondta Jean-Daniel Gerber.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatokról szólva az államtitkár elmondta, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta Svájc az ötödik helyre lépett előre a magyarországi külföldi befektetők sorában. Svájc 2004-ben 450 millió euróval még a nyolcadik helyen állt, tavaly viszont az első háromnegyed évben további 63,2 millió euróval nőttek a svájci vállalatok befektetései.

A fontosabb befektetők között említette a Swisscom távközlési céget, amely az Antenna Hungáriában vásárolt részesedést, a Holcim cementipari vállalatot, az Emil Frey gépkocsi importtal foglalkozó vállalatot, az elővárosi vonatokat szállító Stadler csoportot. Mellettük már a kis-és középvállalatok, elsősorban csúcstechnológiai cégek is kezdenek megjelenni a magyar piacon, köztük például a Maxon Motor autóipari beszállító, az Electro Cord villamosipari és a ProXensor Electronics elektronikai vállalat. Új szereplőként lépett a hazai piacra a svájci Syma kiállítás szervező cég is.

Magyarország Svájc második legfontosabb közép-európai szállítója. A kétoldalú kereskedelemben Svájc hagyományosan aktívumot ér el, de ez már nem akkora, mint a 90-es években volt. Tavaly a svájci vállalatok 965 millió svájci frank értékben exportáltak Magyarországra főként gépeket, gyógyszereket, vegyipari cikkeket. A magyar vállalatok 765 millió svájci frank értékben szállítottak Svájcba elsősorban gépeket, mezőgazdasági termékeket és járműveket.