Késik a magyar emissziós terv

Vágólapra másolva!
Magyarország pár hónapos késéssel készül fel az európai uniós emissziókereskedelmi rendszer (ETS) következő szakaszára.
Vágólapra másolva!

Kelemen Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) tanácsosa elmondta: a tárca a június végén lejáró határidőig nem tudja elkészíteni azt a tervet, amely a 2008-2012-ig tartó időszakban a magyarországi szén-dioxid kvóták kiosztásáról szól. Az ETS-be tartozó ágazatok és létesítmények szintjén meghatározott szennyezési jogokat és a mértékeket azonban csak az év végéig kell véglegesíteni Brüsszellel - tette hozzá.

Kelemen Ágnes egyelőre nem tudta megmondani, hogy az ETS jelenleg zajló, hároméves kísérleti fázisához képest kevesebb vagy több kvótát oszt majd ki az állam. A szükséges kibocsátások mértékének meghatározásához jelenleg előrejelzések készülnek a rendszerbe tartozó cégek várható szén-dioxid-kibocsátásairól.

A tanácsos jelezte, hogy mindenképpen le kell vonni a tanulságokat a 2005-2007-ig tartó időszak kiosztási tapasztalataiból. A május közepén közölt, első hivatalos vállalati adatközlések összesítése szerint Magyarország 15 százalékkal "túlallokálta" a rendszerbe tartozó létesítményeket, azaz a kísérleti időszakra ennyivel több kvótát kaptak, mint amennyit valóban ki is bocsátanak.

Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy szűkül a kiosztott kvótakeret 2008-tól Magyarországon - közölte Kelemen Ágnes. Új létesítmények, sőt új alágazatok kerülnek a rendszer alá a következő kereskedési időszakban. Példaként a kőzetgyapot- és a koromgyártást említette, de szó van európai szinten a légi közlekedés és a szállítás bevonására is.

A tanácsos rámutatott, hogy a kiosztott kvóták mennyisége egyebek között függ a majdani lakossági gázártól és a fejlesztések dinamikájától is. Utalt arra, hogy a magas gázár a fogyasztókat a távhő-szolgáltatás igénybevételére ösztönözheti, ami eltolódáshoz vezethet a kibocsátás mértékében. A fejlesztések, ezen belül is az építkezések - a tégla- és a cementfelhasználásnak az iparra gyakorolt hatása miatt - függenek össze az emisszióval.

Civin Vilmos, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. főosztályvezetője előadásában beszélt arról, hogy Németország a már elkészült kiosztási tervében a kísérleti fázishoz viszonyítva változatlan mennyiségű kvótamennyiséget irányozott elő, a kibocsátások jelentős részéért felelős villamosenergia-ipar pedig kevesebbet kap.

Ezzel szemben az ugyancsak kész kiosztási tervvel rendelkező Anglia, Hollandia és Litvánia többletigényét jelentette be Brüsszelnek - közölte a főosztályvezető. Megjegyezte, hogy a kísérleti szakaszból kimaradó Bulgária is már elkészült a kiosztási tervével.