Elégtelen kamatdöntés után ingatag a tőzsde

Vágólapra másolva!
Enyhe csökkenéssel 18598,70 ponton nyitott keddel a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Elemzők szerint a forintgyengülés és a külföldi piacokat jellemző általános pesszimizmus miatt borúlátó nap következhet a BÉT-en. A részvénypiacon egyelőre nincsen komolyabb vásárlóerő, és az eladók kisebb tételekkel is le tudják nyomni az árakat.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,88 pontos csökkenéssel, 18 598,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,88 százalékos gyengülés. A nemzetközi tőkepiaci hangulat alapján pesszimizmus uralkodhat kedden a BÉT-en. Benyes Attila, a Quaestor Rt. üzletkötője szerint egyrészt az amerikai tőzsdeindexek csökkenése, másrészt a forint gyengülése miatt az árfolyamok csökkenése várható a részvénypiacon.

A forint hétfőn a vártnál kisebb, 25 bázispontos kamatemelés hatására többéves mélypontra került az euróval szemben, 276,60 forinton is jegyezték napközben az uniós devizát. Benyes Attila szerint a részvénypiacon továbbra sincs komoly vásárlóerő, és az eladók kisebb tételekkel is le tudják nyomni az árakat. A kereskedő úgy véli, hogy a BUX kedden nem tudja megtartani a 18.800 pontos szintet, és valószínűleg tovább csúszik lefelé a következő, 18.100 pontos technikai határ felé.

A vezető papírok közül legfeljebb a Mol vesztesége lehet az átlagnál kisebb, egy hétfői bejelentés szerint ugyanis az orosz Gazprom és a Mol egyesítheti pályázatát az orosz-brit Udmurtneftre. Az üzletkötő megjegyezte: ez az információ még kevés ahhoz, hogy beárazódjon a Mol árfolyamába.