Az alacsonyabb roamingdíj belföldi áremelést hozhat

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság jelentősen csökkenteni akarja a mobilszolgáltatók által alkalmazott külföldi tarifákat, amire több szolgáltató hajlandónak mutatkozott. Mások viszont arra figyelmeztetnek, a roamingdíjak nagyarányú mérséklése a belföldi díjtételek emelkedését okozhatja.
Vágólapra másolva!

Bírálták az EU-Bizottság új tervezetét a roamingdíjak szabályozására az osztrák távközlési felügyelet és az osztrák mobil ágazat képviselői. A roamingdíjak drasztikus csökkentése és a passzív roamingköltségek teljes kiesése előrevetíti a belföldi díjtételek emelkedésének veszélyét - jelentette ki Georg Serentschy az osztrák távközlési felügyelet képviseletében az APA hírügynökségnek.

A július közepén bemutatásra kerülő módosított brüsszeli szabálytervezet értelmében a mobiltelefonnal külföldön folytatott helyi beszélgetések díja 50-70 százalékkal csökkenhet, de néhány centtel az otthoni belföldi beszélgetési díjtételek felett marad. A külföldről kezdeményezett nemzetközi beszélgetések pedig akár olcsóbbak is lehetnek a hazai területről kezdeményezetteknél. A fogadott hívások passzív roamingdíja az EU területén teljes egészében megszűnik. Brüsszel ennek érdekében ellenőrzése alá vonja mind a végfelhasználóknak számlázott díjakat, mind pedig a szolgáltatók egymás között elszámolt tarifáit. Eredetileg az EU-Bizottság a bel- és külföldi díjak teljes egységesítését tervezte.

"Komoly kétségeink vannak a díjcsökkentési tervvel és az összes szolgáltatóra országhatárokra való tekintet nélkül alkalmazni kívánt fűnyíró-elvvel kapcsolatban" - hangsúlyozta Georg Serentschy. Brüsszel szándéka, hogy a bevett gyakorlattal ellentétben a nagykereskedelmi díjak mellett a kiskereskedelmi díjakat is szabályozni kívánja, ellentmond minden eddigi szabályozási szokásjognak.

Valakinek állnia kell majd a mobilszolgáltatóknál felmerülő költségeket - fogalmazta meg aggályait az RTR műsorszórási és távközlési felügyelet távközlési ügyekért felelős igazgatója. Ennek egyik módja a belföldi díjtételek megemelése lehet, ami hátrányosan érintheti a magán előfizetőket és kedvezhet az üzleti előfizetőknek, mivel a roamingbevételek nagyobbik hányada tőlük származik. A lépés az ágazati konszolidációt is elősegítené, ami viszont a szolgáltatók választékának csökkenéséhez vezetne.

A szolgáltatók Brüsszel javaslatával szemben saját kezükben szeretnék tartani a roamingdíjak megszabását, ezért a sokat utazó ügyfeleik számára inkább kedvező roamingdíjakat kínáló előfizetési csomagokat állítanának össze anélkül, hogy a pontos roamingdíjakat egyeztetniük kellene Brüsszellel. Véleményük szerint az előfizetők egy része a kedvezőbb belföldi díjakat, egy másik része pedig a kedvezőbb roamingdíjakat részesíti előnyben.