Káosz uralkodik az orosz alkoholpiacon

Vágólapra másolva!
Teljes káosz uralkodik Oroszországban az alkoholkereskedelemben. Az üzletek polcairól, az éttermekből gyakorlatilag eltűntek az italok, miután a kormány elrendelte, hogy július 1-jétől új zárjeggyel kell ellátni az importált szeszes italokat. Ennek lebonyolítása azonban annyira nehézkesen és bürokratikusan halad, hogy egyesek szerint a hiány akár még fél évig is eltarthat.
Vágólapra másolva!

A kormánynak szándéka az volt, hogy rendezze az alkoholkereskedelemben kialakult állapotokat és korlátozza a pancsolt italok értékesítését. Oroszországban évente legalább 40 ezren halnak meg tisztázatlan eredetű szeszes italok fogyasztása miatt. Ezért rendelte el a kormány, hogy július 1-jétől ki kell vonni a forgalomból az összes importált bort, röviditalt, likőrt, és ezeket új zárjeggyel kell ellátni.

Tavaly Oroszországban a 2 milliárd euróra tehető borpiac 70 százaléka importált áru volt, az átcímkézés nagyjából 90 millió euró értékű bort érint.

A zárjegy-problémából elsősorban a belföldi gyártók húznak hasznot, mert az importált italok helyét a hazai, olykor gyengébb minőségű olcsó borok, vodkák, sörök veszik át, jelentős kárt okozva a drágább italokat forgalmazó nagykereskedőknek, éttermeknek.