Kamatot emelt a japán jegybank

Vágólapra másolva!
A japán központi bank (BOJ) pénteken bejelentette, hogy véget vet a zéró kamatpolitikának, amit már öt éve folytatott és az irányadó kamatot 0,25 százalékkal felemeli. Japán ezzel az intézkedéssel követi az Egyesült Államokat és az eurózónát a pénzpolitikai szigorítás útján.
Vágólapra másolva!

A BOJ, hogy elejét a vegye a fogyasztói árak folyamatos mérséklődésének, a deflációnak, 2001 márciusa óta gyakorlatilag ingyenessé tette a hiteleket, a kamatok tizedszázalékos szinten mozogtak. A bejelentés szerint a Bank of Japan az azonnali kamatot tartósan 0,25 százalék körüli szinten kívánja tartani, de - mint közleményben hangsúlyozzák- a jövőben fokozatosan módosítja a kamatszintet a japán gazdaság állapota függvényében. A kamatemelésről egyhangúlag döntött a bank kilenc tagú pénzpolitikai tanácsa.

A befektetők nem reagáltak a döntésre, amire már több hét óta számítottak. A tokiói tőzsde pénteken eséssel a közel-keleti feszültségek kiéleződésére reagált.