Havonta minimálbérnyit költ egy egyetemista

2006.07.24. 7:32

Egyetemistának lenni nem annyira olcsó, mint azt a közvélekedés tartja. A felsőoktatásban tanulók havonta valamivel kevesebbet költenek, mint a jelenleg érvényes minimálbér - ebbe még nem számítottuk bele a később esedékes tandíj befizetését. Összeállításunkban a felmerülő költségeket, illetve a "legszebb évek" lehetséges bevételi forrásait vettük számba.

Egyetemistának lenni nem is olyan olcsó mulatság, mint azt sokan gondolnák. Hogy kiderítsük, pontosan mennyi pénzből is lehet megélni a felsőoktatás diákjaként, végignéztük, mit eszik, hol lakik, hogyan közlekedik egy egyetemsita. Utánanéztünk annak is, milyen munkát találhat az, aki szeretné kiegészíteni a megélhetéshez korántsem elegendő havi ösztöndíjat.

Tandíjat jelenleg csak a kifejezetten költségtérítéses képzésre felvett hallgatóknak kell fizetniük. Ez intézményenként eltér, mivel ezt egyetemek és főiskolák saját hatáskörükben állapíthatják meg. A tandíj átlagban 70-180 ezer forint között ingadozik.

A kötelező képzési hozzájárulást (FER) a 2007-ben felvett, és 2008-ban harmadik félévét kezdő hallgatóknak kell majd fizetniük, alapképzésben 105 ezer, mesterképzésben 150 ezer forintot, a PhD hallgatók tandíjmentesek lesznek - válaszolta az [origo] kérdésére Rádli Katalin, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetőhelyettese. A tandíj alól a legjobban tanuló 15 százalék, illetve a halmozottan hátrányos helyzetűek mentesülnek majd.

A tankönyvek 3-4 ezer forintnál kezdődnek, amiből legalább kettőt megvesz félévente a diák. Ez évente 16 ezer forint minimumkiadás, a legminimálisabb ráfordítással számolva.

Étkezésre számolhatunk havonta 25-30 ezer forintot, ami lényegesen csökken, ha otthon lakik a hallgató. Az egyetemeken levő menzákon átlagban 4-500 forintos, költséghatékony áron lehet jóllakni, legalább naponta egyszer. Jó megoldás még a kifőzde is, amelyek szintén tenyésznek az egyetemek közelében, és ahol hasonló árkategóriában szélesebb választék található.

A lakhatás is lényeges tétel a havi listán, és itt tapasztalható a legnagyobb szórás is. Otthon lakni a legolcsóbb, majd a kollégium és az albérlet következik. A kollégiumi díjak 8-14 ezer forint között ingadoznak, de ennél sokkal nagyobb eltérések vannak az épületek állapota és felszereltsége között. A PPP finanszírozásban épült új kollégiumok díjai ennél magasabbak. Aki nem tud, vagy szeretne kollégiumban lakni, annak marad az albérlet. Budapest a legdrágább, a vidéki egyetemi városokban. Többen olcsóbb együtt lakni, így a fővárosban hárman fejenként 20-30 ezer forintért tudnak lakást bérelni, ehhez jön a rezsi arányos része. Pécsen a 20 ezer forintos havi bérleti díj rezsivel együtt már felső-középkategóriának számít.

Tavaszig biztosan marad a "hatvanhétésfeles"

A közlekedés is Budapesten a legdrágább: 2600 forint a havi bérlet, Pécsen 1230 forint, Debrecenben 1040 forintot fizet egy diák. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban jelenleg vizsgálják fölül a helyi tömegközlekedés díjszabásait és kedvezményeit, így nem tudtak arról érdemben felvilágosítást adni, hogy mennyivel lesz drágább a diákjegy, vagy bérlet. Jelenleg a tanulók - oktatási intézménytől függetlenül - 67,5 százalékos kedvezményt kapnak a helyi és helyközi tömegközlekedés viteldíjából.

Fotó:MTI
Egyelőre maradnak a kedvezmények

Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője elmondta: a tárcánál jelenleg készül a tömegközlekedés reformjának tervezete - ebben szó lesz majd a diákkedvezményekről is. A GKM szeptemberre teszi le az asztalra a tanulmányt, ezt társadalmi vita követi majd, a tervezet a kormány elé kerül. Várhatóan október végére dől el, hogy mi válik valóra a tömegközlekedési elképzelésekből.

A diákok tehát ezt az évet még biztosan 67,5 százalékos utazási kedvezménnyel kezdik. A GKM tömegközlekedési tervezete várhatóan a jövő évtől lesz érvényes, ez azt jelenti, hogy a kedvezményeket leghamarabb a tanév tavaszi félévében csökkenthetik.

A diákélet vizsgák melletti legfontosabb része a szórakozás. A mozijegytől a sörig mindent beleszámolva, szubjektív felmérésünkre alapozva erre havonta legalább 8 ezer forintot fordít egy szolid fogyasztási szokásokkal bíró diák.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK