Szusival mérik az inflációt Japánban

2006.08.24. 10:47

Ismét megerősítést nyert, hogy a japánok szeretik a szusit. Az rizs és nyers hal keverékéből készülő étel bekerült az ország inflációs kosarába.

Mint a legtöbb országban, Japánban is létezik egy lista a legtöbbet forgalmazott termékekről, melyek árát követve lehet megállapítani az inflációs rátát. Mostantól a futószalagon gyártott szusi is helyet kap a kosárban az új generációs simaképernyős tévék mellett. A ceruzák és varrógépek lekerültek a listáról. A legutóbbi változtatás értelmében Japán Belügy- és Kommunikációs Minisztériuma 34 új elemnek ad helyet az infláció-követő termékek listáján, és 48 elemet törölnek ki, írja a BBCNews.

Közgazdászok szerint a változások 0,3 százalékra csökkentik Japán fogyasztói árindexét. A japán kormány továbbra is mérsékelt inflációt vár el, miután a gazdaság éppen egy deflációs időszakból épül fel. A módosítások nem befolyásolják azt a nézetet, miszerint a gazdaság már jó úton jár, hogy túltegye magát a defláción - vélik szakértők. Szerintük az október és december közötti időszakban több bizonyíték is mutatja majd, hogy az árak már nem viselik a kockázatot, hogy visszaesnek.

Ebben az évben az angliai Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) bevette inflációs kosarába a digitális zenelejátszókat. Az utóbbi években a kosárba került a pezsgő és a gumióvszer is.