A nukleáris ipart is sújtja az elöregedés

Vágólapra másolva!
Több fiatal szakembererre lenne szükség a nyugdíjba vonulók pótlásához az atomenergia-iparban. A jelenség azért is aggasztó, mert az utóbbi időben felértékelődni látszik a nukleáris energia, és ismét atomerőművek épülnek szerte a világban.
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb kihívást jelent a tudás átadása a nukleáris iparban és a korosodó munkaerő komoly gondot jelenthet néhány tagállamban - olvasható a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ - IAEA) kiadványában. A 2005-ös éves jelentést a tagállamok a szeptember 18-án, Bécsben kezdődő közgyűlését megelőzően hozták nyilvánosságra. Az éves jelentés szerint számos országban friss, fiatal szakemberekre van szükség a nyugdíjba vonulók pótlásához. Nukleáris szakemberekre és mérnökökre azokban az országokban is szükség van, melyek most tervezik nukleáris programjuk bővítését.

A kezdeményezések kiemelik a nemzetközi nukleáris információs adatbázis (International Nuclear Information System - INIS) fontosságát, mely többszázezer címszót és dokumentumot tartalmaz. Az INIS-hez jelenleg a világ 273 egyetemén tanuló diákok férnek hozzá ingyenesen, és közel egymillió regisztrált felhasználó van a rendszerben.

A jelentés szerint 2005 végén 443 atomerőművi blokk üzemelt világszerte. A villamos energia 16 százalékát ezekben termelték, lépést tartva a villamosenergia-igények növekedésével. 2005-ben összesen 4 blokk kapcsolódott hálózatra: kettő Japánban és egy-egy Indiában, illetve Dél-Koreában. Tavaly újra hálózatra kapcsolták a Pickering-1 reaktort Kanadában. A 26 jelenleg épülő blokk többsége (15 darab) is Ázsiában van. A 443 üzemelő blokk közül 79 (18 százalék) több mint 30 éve üzemel, további 63 (14 százalék) pedig több mint 25 éve - olvasható a Magyar Energia Hivatal hírlevelében.

Az atomerőművekben termelt villamos energia mennyisége 2300 MW-tal emelkedett 2005-ben, figyelembe véve az új és az ebben az évben leállított blokkokat is. A jelentés kiemeli a számos országban folyó üzemidő-hosszabbítás fontosságát is.

Az uránkészletek tekintetében a jelentés emlékeztet a NAÜ 2006 júniusi szimpóziumán elhangzottakra: az uránkészletek elegendőek a tervekben szereplő új blokkok üzemanyagához is. Hangsúlyozták ugyanakkor: további beruházások szükségesek, hogy a bányászat és a feldolgozás ki tudja elégíteni az új atomerőművek igényeit.