Erősödő gazdasági kapcsolatok Moszkvával

Vágólapra másolva!
Az idei és a jövő évre szóló munkaprogramot írt alá Gilyán György keleti gazdasági kapcsolatok fejlesztésért felelős kormánybiztos és Valerij Ivanovics Kuzin, a Moszkva Kormányzat Külgazdasági Bizottsága elnöke. Moszkvának jelentős szerepe van hazánk Oroszországba irányuló exportjában.
Vágólapra másolva!

Az aláírást követő sajtótájékoztatón az orosz fél elmondta, hogy a munkaprogram azokat a konkrét elgondolásokat rögzíti, amelyeket a versenyszféra fogalmaz meg a Moszkva városával fejlesztendő gazdasági együttműködést illetően.

Valerij Ivanovics Kuzin kiemelte: a jegyzőkönyv alapvető irányokat határoz meg a közlekedés, a kereskedelem, a befektetői tevékenységek, a turizmus, az egészségügy és a bankközi kapcsolatok területén. A dokumentumban szerepel az is, hogy a következő években egy magyar kereskedőházat hoznak létre Moszkvában.

Gilyán György szavai szerint a szeptember 19. és 22. között tárgyalássorozat alapján úgy tűnik, hogy számos, nagy értékű üzlet jöhet létre a két térség között a közeljövőben.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) adatai szerint az elmúlt évek átlagát tekintve a teljes magyar-orosz külkereskedelmi forgalom évi mintegy 10-12 százaléka Moszkva városával realizálódik. Az összes Oroszországba irányuló magyar kivitel növekvő hányada, 2005-ben már mintegy 50 százaléka Moszkván keresztül valósul meg.

Az idei év első felében a magyar export 431 millió dollárt, az import pedig 15 millió dollárt tett ki. Az idei évi áruforgalom jelentősen emelkedő magyar aktívum mellett meghaladja az 1 milliárd dollárt.

Tavaly 721 millió dollár volt a magyar-moszkvai áruforgalom, ebből a magyar export 660 millió dollárt, a Magyarországra irányuló import pedig 61 millió dollárt tett ki. A magyar kivitel növekedése tavaly 86 százalék, az importé 12 százalék volt. Moszkva 2005. évi külkereskedelmi forgalmának 1,7 százaléka bonyolódott le Magyarországgal a 2004. évi 1,2 százalékkal szemben.

A magyar export vezető termékcsoportjai: gyógyszerek és gyógyszerészeti készítmények, papíráruk, élelmiszer és konzerv, takarmányok, számítástechnikai eszközök, közlekedési eszközök.