Tovább trükközhetnek a GDP-vel a görögök

Vágólapra másolva!
Felülvizsgálja az ország hazai össztermékének nagyságát Görögország, és beleveszi a szürke gazdaság becsült adatait is - jelentette be a görög statisztikai hivatal vezetője. Az adóelkerülés miatt hiányzó összegek mellett a prostituáltak, a csempészek és a pénzmosók termelte javak egy részét is beszámítják a GDP-be.
Vágólapra másolva!

Manolisz Kontopirakisz Brüsszelben beszélt a görög statisztikában tervezett változásokról. A lépések nyilvánvalóan megnövelnék a görög GDP nagyságát, s egyben csökkentenék az ország államháztartási hiányának, illetve adósság-állományának a GDP-hez mért arányát. Mindkét aránypár az euróövezetbeli tagság alapfeltétele, és Görögország mindkét esetben túllépi a megengedett szintet.

A módosítás mértéke "jelentős és példa nélküli revíziót" jelent, a dolgot ellenőrizni kell - jelentette ki az EU-bizottság pénzügyi biztosának szóvivője Brüsszelben. Az Eurostat nem adott ilyen állásfoglalást, előzetesen nem volt egyeztetés a hivatal és Görögország között erről a dologról, s az új athéni számsorokat még csak most kezdték vizsgálni az Eurostatban - mondta a szóvivő. A Standard and Poor's hitelminősítő becslése szerint a lépés a görög GDP-t 20 százalékkal növelné. A görög illetékes szerint a felülvizsgálat megfelel az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szabályainak.

A görög államháztartás hiánya 2005-ben a GDP 4,5 százaléka volt, az athéni vezetés ígéretei szerint ezt a mutatót idén 2,6 százalékra csökkentik. Ha ez nem sikerül, Görögország ellen szankciókat hozhatnak, hiszen az euróövezetbeli tagság egyik feltétele a 3 százalék alatti GDP-arányos deficit. Az adósságszint pedig 2005-ben a GDP 107,9 százalékán állt (az elvárt 60 százalék alatti mérték helyett), ami az EU egyik legmagasabb mutatója. A görög GDP 2005-ben hivatalosan 180 milliárd euró volt, idén pedig várhatóan eléri majd a 194 milliárdot. A szürke gazdaság nagyságát a szakértők 40-60 milliárd euróra teszik.

A görögök az adóelkerülés miatt hiányzó összegek mellett a prostituáltak, a cigaretta- és italcsempészek valamint a pénzmosók által megtermelt javak egy részét is beszámítják majd a hazai össztermékbe. Egyébként az EU-tagok rendszeresen felülvizsgálják GDP-jük mértékét, ám ilyen szintű statisztikai "fehérítésre" még nem volt példa. Egyébként Görögországról korábban kiderült, hogy az euróövezetbe is statisztikái meghamisításával került be.

"Jobb lett volna, ha a görögök előbb bebizonyítják, hogy maguktól is képesek betartani az államháztartási hiány csökkentésére tett kötelezettségvállalásukat, s csak ezt követően hoznak számviteli változtatásokat," mondta a német jegybank egyik közgazdásza. A görög statisztikai hivatal vezetője szerint ugyanakkor a GDP felülvizsgálatának semmi köze a vállalt kötelezettségek betartásához.