Húsmarhatenyésztés: biztató piaci kilátások

Vágólapra másolva!
Miközben az EU marhahúsimportja 10 százalékkal nőtt és exportja 30 százalékkal csökkent tavaly, a magyar kivitel piaci lehetőségei legalább 2009-ig biztatóak - hangzott el az országos húsmarhatenyésztési tanácskozáson szerdán.
Vágólapra másolva!

A Húsmarhatenyésztők és Marhahústermelők Országos Szövetségének (HMOSZ) elnöke szerint az ágazat unióbeli vezető országai számára egyszerre figyelmeztető és ösztönző, hogy az argentin, brazil és ausztrál marhahústermelők közel háromszor kisebb előállítási költséggel dolgoznak.

Márton István közlése szerint az EU a világ exportjának 13,2, fogyasztásának 15 százalékát adja, miközben a marhahús termelése 1,2 százalékkal, exportja 30 százalékkal csökkent, importja pedig 10 százalékkal nőtt tavaly. "Adottságai folytán Magyarországnak ezt a helyzetet a jelenlegi, évi 100 ezer tonnás hústermelését és 65-70 ezer tonnányi exportját növelve kell kezelnie" - hangsúlyozta az ágazati szövetség elnöke.

Hozzáfűzte, hogy a magyar húsmarhatenyésztők piaci kilátásai 2009-ig feltétlenül biztatóak, de az unión belül számolniuk kell többek között a brit, a spanyol, az olasz és az osztrák versenytársakkal. "Csak a hatékony, nagy és a minőséget alacsony önköltséggel produkáló tartási rendszerek maradnak versenyképesek a következő években" - mutatott rá Márton István.

Mint mondta: 2013 után várhatóan tovább élesedik a piaci verseny a világ marhahústermelését meghatározó országokkal. A dél-amerikai importmarhahús ára például, már most 65 százaléka az európai átlagnak.

Bodó Imre, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának egyetemi tanára a kitűnő minőség mellett a versenyképes fajtaértékek megőrzésére híva fel a figyelmet. Kifejtette, hogy a különleges húsminőséget nyújtó és többféle száraz áru gyártására is alkalmas, magyar szürkemarha az egyik piacbővítő tényező lehet. Ezt kaposvári kutatási adatok is meggyőzően igazolták.

E fajta piaci lehetőségeinek felismerésére utal, hogy alig egy évtized alatt megtízszereződött, s jelenleg 5700 egyedet számlál a ridegtartású, immár minden megyében honos állomány.

A belőle származó minőségi hús, hústermék és értékes szaruanyag piacának növelése főleg a tenyésztők összefogásán és a marketingmunkán múlik a szakember szerint. Ennek jele, hogy az ilyen jószágokat, illetve húsukat erdetigazoló emblémával látják el.