Vágólapra másolva!
A német alkotmánybíróság csütörtökön úgy foglalt állást, hogy az állam nem köteles támogatást nyújtani súlyosan eladósodott fővárosának.
Vágólapra másolva!

A legfelső német joghatóságnak arról kellett döntenie, válságosnak minősíthető-e a tartományokkal egyenlő jogokkal rendelkező Berlin pénzügyi helyzete - ebben az esetben ugyanis kijárna neki az állami mentőöv.

A főváros 60 milliárd euró (15 760 milliárd forint) összegű adósságára hivatkozva kért segélyt, a karlsruhei alkotmánybírák azonban úgy vélekednek, hogy Berlinnek "minden valószínűség szerint" lehetőségében áll, hogy egyedül kecmeregjen ki ebből a helyzetből.

A pénzügyi probléma annak a következménye, hogy az ország megosztottsága idején Nyugat-Berlin által élvezett évi 7 milliárd euróról az egyesítés utáni főváros központi támogatása évi 2 milliárd euróra apadt, miközben Berlin óriási, látványos építészeti projekteket finanszírozott.

A német főváros lehetőségeit meghaladó kulturális kínálatot biztosít ma is három operájával és számos múzeumával. Ez vezetett a példátlan eladósodáshoz, amelynek következtében évi 2,5 milliárd euró kamatot kell kigazdálkodnia - ez percenként 5000 eurót (több mint 1,3 millió forint) jelent.