Oroszország leállíthatja az EU húsimportját

Vágólapra másolva!
További szigorításokról döntöttek az Európai Unió tagországai a januártól taggá váló Románia és Bulgária élelmiszer-kivitelével kapcsolatban élelmiszer-biztonsági megfontolásokból - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője kedden.
Vágólapra másolva!

A két új tagállam így nem vihet az unió területére olyan állati eredetű terméket, amely más, az unión kívüli országból származik, és importjára még a csatlakozás előtt kerül sor, mert ezek esetleg nem felelnek meg az uniós normáknak.

Bulgária 2009-ig folytathatja az uniós szabályoktól eltérő tejtermelést, de termékeit csak hazai piacon értékesítheti - hasonló intézkedést hoztak a hónap elején Romániával kapcsolatban.

Az unió már korábban is hozott korlátozásokat a két leendő új tagországra vonatkozóan. Az úgynevezett élelmezésügyi és állategészségügyi állandó bizottságban hozott határozatok alapján januártól Románia az EU-tagállamok közül csak saját területén árusíthat olyan állati eredetű termékeket, amelyeket idén vagy korábban gyártottak, mert ezek "esetleg" nem felelnek meg az uniós előírásoknak.

Összesen 387 élelmiszer-előállító létesítmény 2009 végéig átmeneti mentességet kapott az uniós szabályok betartása alól - hogy ez idő alatt átállhasson azoknak megfelelő termelésre -, de az átmeneti időszakban csak hazai piacon árusíthat, az EU-ba nem exportálhat. Tizenhat külön ellenőrzési állomást is létesítenek januártól Bulgáriában és Romániában a kivitelre szánt állati jellegű vagy eredetű javak vizsgálatára.

A most bejelentett korlátozások nincsenek közvetlen összefüggésben azzal, hogy Oroszország a két új tagállamból származó élelmiszerek színvonalának megbízhatatlanságára hivatkozva az uniós élelmiszer-kivitel leállításával fenyegetőzik - adta értésre a bizottsági szóvivő. Hozzátette ugyanakkor: remélhetően Moszkvát is megnyugtatja, hogy az unió ügyel a területén árusított élelmiszer biztonságára.

Moszkva - amely már egy éve korlátozza a lengyel élelmiszerimportot az említett okokra hivatkozva - mindazonáltal immár az észtországi halféleségek importjára is részleges tilalmat vezetett be. Az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) vezetője szerint 2007. január 1-jétől Oroszország kénytelen lesz leállítani az Európai Unióból származó egyes állati és növényi eredetű termékek importját, mivel elég valószínűtlen, hogy addig sikerül tisztázni a Románia és Bulgária EU-csatlakozásával felmerülő élelmiszerbiztonsági kérdéseket

Szergej Dankvert utalt arra, hogy Bulgáriában és Romániában, amelyek január elsejétől EU-taggá válnak, veszélyes állatbetegségeket regisztráltak, és ebből a két országból tilos húst szállítani Oroszországba, de mindmáig nem kaptak az EU állat-egészségügyi szerveitől kielégítő garanciákat az Oroszországba irányuló szállítások biztonságára nézve a Románia és Bulgária EU-csatlakozását követő időszakban.

Ezért az orosz illetékesek készek Bulgáriába és Romániába utazni, hogy ellenőrizzék a növény- és állat-egészségügyi rendszert, de fizikailag szinte lehetetlen ezt a vizsgálatot január 1-jéig befejezni.
A többi tagország importja további megbeszélések tárgyát képezi - jelentette ki Dankvert.