A szlovákok emelnék a nyugdíjkorhatárt

Vágólapra másolva!
A Pravda szerint a szlovák kormány arra készül, hogy 65 évre emeli a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt, mert úgy látja, hogy a központi hiánycsökkentés csak ilyen teherkönnyítéssel oldható meg.
Vágólapra másolva!

A pozsonyi Pravda emlékeztet arra, hogy amikor az előző kormány 60-ról 62 évre emelte a nyugdíjkorhatárt, a jelenlegi koalíció vezető pártja, a Smer azt bírálta, most pedig a pénzügyminiszter a 2006 és 2010 közti időszakra szóló konvergenciaprogramban azt írja, hogy ez az egyetlen kivezető út.

Robert Fico kabinetje szerdán tárgyal az új nyugdíjkorhatárról. Egy, a baloldali lap kérdésére válaszoló elemző szerint, ha a kormány nem akarja koldusbotra juttatni a következő nemzedékeket, egyszerűen nincs egyéb választása, mint a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése, mivel egyéb intézkedésekre - a nyugdíjjárulék csökkentésére vagy a költségvetés más, további terhelésére - nincs lehetőség.

A szlovák kormány ragaszkodik az eredeti, 2009-es eurócsatlakozási céldátumhoz. Az euró bevetésére 2009-től készülő Szlovákia tavaly, november 26-i hatállyal belépett az "euró előszobáját" jelentő ERM-II. átváltási rendszerbe, holott korábban csak ez év közepére tervezte ezt. Az ERM-II-ben a szlovák koronát 38,4550/eurós (abban az időben 280,75 forint) sávközépen kötötték az euróhoz.

Az euróövezeti csatlakozás egyik feltétele, hogy Szlovákia 2008-ra a GDP 3 százaléka alá csökkentse az államháztartás hiányát. A szlovák kormány októberben jóváhagyta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyet a 2009-es euróbevezetés céljával határozott meg.

Szlovákia már jövőre a 3 százalékos euróövezeti küszöbérték alá, 2,9 százalékra szeretné szorítani államháztartási hiányának a GDP-hez mért arányát, egyes nyugdíjszámlás alapok be- és kifizetései nélkül, amelyeket jövőre már az államháztartáson kívül kell elszámolni az EU statisztikai hivatalának döntése szerint. 2008-ra 2,4 százalékos, 2009-re 1,9 százalékos államháztartási hiányt tervez most a szlovák kormány.

Idén a szlovák államháztartás hiányát, még a nyugdíjalapokkal együtt, 2,9 százalékra várják, a nyugdíjalapok nélkül számolva 4,2 százalék a kormány terve ESA-1995 számítási mód szerint. Az Európai Bizottság három hete megjelent őszi előrejelzésében idénre 3,4 százalékos, jövőre 3,0 százalékos, és 2008-ra első becslésként 2,9 százalékos GDP-arányos hiányt jósolt Szlovákiának. A tavaszi előjelzésben még csak 2,7 százalékos, illetve 2,1 százalékos hiányt jósolt a bizottság idénre és jövőre.

Tavaly a GDP 2,95 százaléka volt a szlovák államháztartási hiány, ami nem utolsósorban a rekordütemű gazdasági növekedésnek is köszönhetően jóval kisebb az eredetileg tervezett 3,4 százaléknál, de a nyugdíjalapok nélkül számolva a hiány összesen a GDP 3,75 százaléka volt.