Tésztának kellene a magyar búza Kínában

Vágólapra másolva!
Kereskedelmi mintaként szolgáló ingyenes búzaszállítmányokat küld Kínába a földművelési tárca. A magyar termelőknek továbbra is stratégiai céljuk, hogy meghódítsák a kínai piacot. A kínaiak akár egymillió tonna búzát is megvennének, a kérdés, hogy megfelel-e nekik a magyar gabona minősége, és a szállítás miatt megnövekedett ár.
Vágólapra másolva!

A kínai piac meghódítására készülnek a magyar búzatermelők. A Világgazdaság értesülései szerint két konténer ingyenes búzaszállítmányt küld kereskedelmi mintának a Kelet-Ázsiai országba az FVM. Azt nem tudni, hogy az agrártárca mely gabonakereskedőktől szerzi be a szállítmányhoz szükséges búzát.

Kína egy évvel ezelőtt oldotta fel azt a növény egészségügyi szabályozást, amely mindez idáig zárva tartotta a határokat a magyar gabona előtt. Egyelőre a kétoldaló tárgyalások folytatása várható az ügyben, konkrét üzletet eddig nem kötött a két fél.

A kínai piac minden gond nélkül képes lenne felvenni évente egymillió tonna magyar búzát Magyarországról az FVM szerint. Kínában a gabonabehozatal kvótához kötött, ennek kilencven százaléka egy állami importvállalat kezében van. A kvóta évente 9,6 millió tonna, azonban ezt eddig nem érték el.

A magyar búza árát elsősorban a szállítás emelheti, akár 50-100 százalékkal. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy pontosan milyen minőségű búzáról van szó. A kínaiak elsősorban tésztakészítéshez vásárolnák a búzát, ehhez speciális, alacsony, és magas fehérjetartalmú búza kell, ezt pedig normál körülmények között is nehéz összegyűjteni a magyar piacról.

Rövid távon a magyar termelők nincsenek a kínai piacra utalva: az idei termés 2 milliós feleslegét már értékesítették, a világpiaci trendnek megfelelő magas áron, és elapadt az eddig felhalmozódott intervenciós készlet is.