Idén is lesz 500 forintos karácsonyi ponty

Vágólapra másolva!
Bár az idén karácsonyi halárak némileg magasabbak a tavalyinál, a nagyáruházak most is nyomott áras akciókkal várják a vásárlókat, így a legnépszerűbb uszonyos kilóját már félezer forintért be lehet szerezni az ünnepi menühöz - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A karácsony előtti halválaszték árai 10-15 százalékkal magasabbak a tavalyinál. A fogyasztás kétharmadát adó ponty kilóját 600-650 forintért, a harcsát 1400-ért, a csukát 900-1000 forintért, a süllőt 1500-ért, az afrikai harcsát és a mediterrán vidékekről származó kéksügért pedig 1100 forintért mérik. A magyarországi halak közül a jóval olcsóbb busa és amur is bőven kapható.

A nagyobb piaci halárusoknál és az áruházláncokban karácsony előtt a szokásosnál bőségesebb tengerihal-, rák- és kagylóválaszték várja a vevőket. Az árak között nem árt alaposan körülnézni, mert kétszeres árkülönbségek is előfordulnak. A népszerű lazacból egész halat, filét, szeletet, kockát árusítanak nyersen és konyhakészen, 3200 és 6000 forint közötti áron. A tisztított tengeri sügér, valamint filé kilója 3800, illetve 6100 forint, a cápaszelet 1800, a heckfilé és -törzs ára 3500 és 1400 forint, a lepényhalé 2800, a nyelvhal 3200, az ördöghal 4800 forintba kerül kilónként egy fővárosi halkereskedőnél.

A nagy áruházláncok idén is akcióznak a hallal - némelyik már meg is hirdette a 499 forintos pontyot - mondta Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának igazgatója. A halászoknak nem az eseti árcsökkentésekkel van bajuk, inkább azzal, hogy leszállítják az általános árszintet. Szerencséjükre a halkereskedelemben csak 25-30 százalékos a nagy láncok részesedése - tette hozzá.

Az áruházláncok szerződéseikben fenntartják maguknak a lehetőséget, hogy a szezonális fogyasztói árat szabadon alakíthassák. Egyre gyakrabban kötnek bértermeltetési szerződést: a kereskedő nyáron megvásárolja és kifizeti a növendék halat. Ilyenkor az azóta "felszedett súlygyarapodásról" számolnak el.

A tavalyinál szerényebb, 50 millió forint mérleg szerinti eredménnyel zárta az esztendőt az állami tulajdonú Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A társaság árbevétele 1,2 milliárd forint. Az utóbbi időszakban mintegy húszszázalékos árzuhanást kellett elszenvedniük a piacon, amit nagyrészt az import okozott.