A tojástermelők a bírósághoz fordulnak

Vágólapra másolva!
A bíróságon támadja meg a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSZ) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elmarasztaló végzését. December elején a GVH kartellezésért büntette meg a szövetséget.
Vágólapra másolva!
Tojáspiaci kartellezésért büntetett a GVH/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20061201tojaspiaci.html

A hónap elején a GVH 120 millió forintra bírságolta kartellezés miatt a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségét és 26,5 millió forintra a Magyar Tojás Kft. tagjait. Most ezt kívánják megtámadni - jogi útra terelve az ügyet - a tojástermelők.

Az MTTSZ, mint a Baromfi Termék Tanács tagszervezete, az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény alapján működött és működik - szögezik le a tojástermelők érdekképviseleténél. A szövetség alapszabályát a Fővárosi Bíróság jóváhagyta, és az ellen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sem emelt még soha kifogást. A szervezet tevékenysége emellett a hasonló jellegű ágazati szakmai szervezetek nemzetközi gyakorlatával megegyező.

A GVH által kifogásolt, a rendtartásból adódó korlátozások minimális mértékűek voltak, a versenyt nem zárták ki - állítja az MTTSZ. A korlátozások elsősorban a ház körüli termelés szezonalitásából adódó feleslegek csökkentésére, feldolgozására és a bizonytalan eredetű importtojások behozatalára vonatkoztak. A szakmai érdekképviselet úgy véli, ténykedésével a kármentést, a kínálat biztonságát, egyenletességét és annak megbízható minőségét és így a fogyasztó elsődleges érdeleit szolgálta.

A tojástermelők megmaradásuk érdekében fogtak össze - hangoztatja a szövetség. Ennek ellenére a sokszor rossz minőségű, lejárt szavatossági idejű import és a multinacionális cégek erőfölénye oda vezetett, hogy a magyar tojástermelők száma egyharmaddal, a tojástermelés 20 százaléka csökkent. A folyamat veszélyességét a mostani élelmiszerbotrányban elkobzott 1 millió német import tojás jól illusztrálja - véli az érdekképviselet.

A magyar piac az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt is már része volt az integrált európai piacnak. Így a versenyt a teljes magyar termelés 3 százalékos részesedésével a szövetség semmiképpen nem tudta volna korlátozni, és ez nem is állt szándékában - jegyzi meg a szövetség.

A GVH elmarasztaló határozatának jogerőre emelkedésével fokozódik a magyar termelők teljes körű kiszolgáltatottsága - véli a szövetség, ám egyetért azzal, hogy az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt és a versenytörvényt össze kell hangolni.

Magyarországon jelenleg évi mintegy 3,1 milliárd tojást állítanak elő, és mintegy 250 millió darab tojás érkezik külföldről. A magyar tojástermelés éves árbevétele mintegy 25 milliárd forint, ami a baromfi ágazat árbevételének 10 százaléka - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára.