Nyolcvan éve vezették be a pengőt

2006.12.30. 9:49

Az Osztrák-Magyar Monarchiából "örökölt" korona elértéktelenedését követően 1927. január 1-jén Magyarországon új pénzt helyeztek forgalomba, a pengőt. A később hasonló sorsra jutó pengő az első gazdasági világválságig tartotta értékét, és összességében 20 évet sem élt meg.

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1927. január 1-jén vezették be Magyarországon a pengőt, amely 1946-ig volt törvényes fizetőeszközként forgalomban Magyarországon. A pengő, amely a II. világháborút követő hiperinfláció elképesztő mértéke miatt örökre beírta magát a történelembe, bevezetésekor éppen az I. világháború után megroppant magyar gazdaságot volt hívatott kirángatni a válságból. A Bethlen István miniszterelnök nevével fémjelzett konszolidációs évtized egyik jelentős állomása volt az elértéktelenedett korona felváltása az új pénznemmel.

A Bethlen-kormány komoly gazdasági stabilizációs programot akart végrehajtani, amelynek alapját jórészt a Népszövetségtől kapott kölcsön jelentette. A magyar gazdaság újjáépítésének, valamint a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe történő visszacsatlakozásnak azonban előfeltétele volt a stabil nemzeti valuta. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből fennmaradt korona pedig a háborút és az azt követő belpolitikai válságot követően rohamosan veszített az értékéből, így alkalmatlan volt az erős nemzeti valuta funkcióinak ellátására.

A pengővel, bár hivatalosan 1927. január első napján került bevezetésre, ténylegesen már 1926. december 26-tól fizethettek. Az új valuta bevezetését gondos előkészületek előzték meg: 1924-ben állították fel a Magyar Nemzeti Bankot, amely felügyelte az új pénz bevezetésének folyamatait. A törvényhozás által 1925-ben elfogadott XXXV. törvénycikk mondta ki hivatalosan, hogy a korona helyébe lépő új fizetési eszköz 1927-től a pengő.

Egy pengő 100 fillérből állt, értéke 12 500 papírkoronának felelt meg. Egy kilogramm arany 3800 pengőt ért, bár a pengő aranypénz formájában soha nem került forgalomba. Bevezetésekor a legnagyobb címlet a 100 pengős volt. Egy amerikai dollár 5,7, 1 birodalmi német márka 1,3, 1 osztrák schilling 0,8 pengőt ért.

Az új fizetőeszköz eleinte beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a gazdasági konjunktúra és a stabilizáló erő egészen a nagy gazdasági világválság begyűrűzéséig kitartott. Ahogy a dalszöveg is szólt: "havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel!" A kétszáz pengős fizetés ugyanis igen jónak számított a húszas évek végén.

A pengő nagy népszerűségnek örvendett, ennek pedig a külcsín is oka volt. Az első pengőbankjegyek kivitelezésükben még a dollárt, képi megoldásaikban a korona osztrák hagyományait követték. A pengő arculata a harmincas években színre lépő új generációval változott meg. Horváth Endre munkái már a magyar bankjegygrafika önálló arculatát képviselték. Rajzai iskolát teremtettek, a magyar bankjegytervezés vele mutatkozott meg és bontakozott ki igazán.

A gazdasági világválság, és a nemzetközi pénzügyi válság hatására a pengő rohamosan veszíteni kezdett az értékéből. A II. világháború alatt és után tovább súlyosbodott a helyzet, és hiperinfláció alakult ki. Ez azt jelentette, hogy az árszínvonal emelkedése havi átlagban meghaladta az ötven százalékot. Az államnak nem voltak bevételei, a forgalomban lévő pénznek nem volt meg a fedezete, és működésképtelenné vált a gazdaság.

A történelem során többször volt példa hiperinflációra, először a Római Birodalomban jegyezték fel a pénzromlás e súlyos válfaját, majd az I. világháborút követően Németországban is kialakult ez az öngerjesztő jelenség. A pengő kudarcához és romlásának mértékéhez viszont egy történelmi példa sem volt mérhető: a forint 1946. augusztus 1-jei bevezetésekor 1 forint 400 000 kvadrillió pengővel, vagy 200 millió adópengővel (amit a névérték csökkentése céljából vezettek be) volt egyenlő. Az egykor sikeres nemzeti valuta értékének devalválódását jelezte az is, hogy az 1946 júliusában forgalomban lévő bankjegyek értéke csupán 600 ezer dollárt tett ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK