Úthasználati átalánydíjat javasol a szakma

Vágólapra másolva!
Egyetért a Magyar Autóklub és a Levegő Munkacsoport a szaktárca tervével, hogy kiterjesztenék a díjfizetési rendszerbe bevont úthálózatot. Különösen támogatandónak tartják, hogy a nehéz tehergépkocsik minden útvonalon a használattal arányos díjat fizessenek.
Vágólapra másolva!

A két szervezet azt szorgalmazza: a jelenlegi autópályadíj helyett és a gépjárműadó részbeni vagy teljes eltörlésével minden személygépkocsira vessenek ki éves úthasználati átalánydíjat - írja a Világgazdaság. Az átalánydíj összege megfelelne a gépjárműadó és az eddigi éves autópályadíj - csökkentett - együttes összegének. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a lapnak elmondta: ezzel a belgiumi példát követnénk, ott jövő év januártól sztrádahasználati díjat vezetnének be valamennyi - hazai és külföldi - autós számára.

A kezdeményezők szerint a hazai személygépkocsi-tulajdonosok terhei nem nőnének, az állam a korábbinál magasabb bevételhez jutna, a járművezetők a jobb minőségű utakat használnák, s jelentősen csökkennének az adminisztráció és az ellenőrzés költségei. A javaslat ellentmond a "használó fizet" elvnek - közölte a gazdasági tárca kommunikációs főosztálya, érzékeltetve: nem tudják elfogadni azt. A fő cél, hogy a díjfizetés az úthasználattal arányos legyen, de az út elhasználódásáért leginkább felelős tehergépjárműveknek nagyobb arányban kellene hozzájárulni az út fenntartását szolgáló bevételekhez.