Az EU elégedetlen az e-vásárlás terjedésével

Vágólapra másolva!
Az EU brüsszeli bizottsága szívesen venné, ha az uniós fogyasztók nagyobb bátorsággal vásárolnának elektronikusan, beleértve az országhatárokon átnyúló netes vásárlásokat. Ezen úgynevezett e-vásárlások részaránya a nemzetközi kiskereskedelmi vásárlások értékében tavaly körülbelül 6 százalék volt az EU-ban, a 27 tagállam együttesét nézve.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli bizottságnak az e-vásárlásoknál elsősorban a bizalmat és a biztonságot, a fogyasztók védelmét kell intézkedéseivel erősítenie,miközben megpróbálja leegyszerűsíteni ezeket - derült ki a fogyasztói kérdésekkel foglalkozó biztosnak, Meglena Kunevának a nyilatkozatából. Meglehetősen sok panasz érkezik az e-vásárlási ügyletekkel kapcsolatban, részben amiatt is, hogy nem egységesek a fogyasztók védelmét célzó szabályok az egyes tagországokban. Gátló tényező a nyelvi akadály is. Kuneva szerint nem elfogadható, hogy gyakorlatilag 27 külön kis online piac működjön az EU-ban.

A biztos azt ígéri, hogy az elkövetkezendő hónapokban fogyasztóvédelmi szervezetekkel, vállalatokkal, továbbá az Európai Parlament képviselőivel és a tagországi kormányok képviselőivel is egyeztetéseket kezd a megfelelő brüsszeli elképzelések kialakításához. Az uniós fogyasztóvédelmi irányelvek 20 évesek már.

Az uniós polgárok erős 70 százaléka látja úgy, hogy a vásárlással kapcsolatos vitás kérdések rendezése a garanciák megszerzése nehéz a nemzetközi e-vásárlásoknál.

Az EU parlamenti képviselői már a múlt hónap végén megállapították, hogy az e-kereskedés szabályait korszerűsíteni kell. Egy felmérés szerint az európaiak 27 százaléka már hajtott végre online, azaz e-vásárlást.