A GDP 3,9 százalékkal nőtt tavaly

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) 2006-ban 3,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 3,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján. Az elemzők a negyedik negyedévben 3,53, az év egészében pedig 3,98 százalékos gazdasági növekedést vártak.
Vágólapra másolva!

A KSH és az Ecostat gyorsbecslése szerint a naptári hatás kiszűrésével számított GDP-növekedés 2006-ban 4 százalék, az utolsó negyedévre 3,4 százalék volt 12 havi összehasonlításban. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2006 negyedik negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a GDP.

Tavaly - kiigazítás nélkül - a negyedik negyedévben 3,2 százalékkal, a harmadikban és a másodikban 3,8-3,8 százalékkal, az elsőben pedig 4,9 százalékkal nőtt a gazdaság. A naptári hatás kiszűrésével tavaly az utolsó negyedévben a növekedés 3,4 százalék volt, a harmadikban 3,9 százalékot, a másodikban 4, míg az elsőben 4,7 százalékot tett ki.

A GDP 2005 IV. negyedévében 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva; az év egészében a gazdasági növekedés mértéke 4,2 százalék volt. A naptári hatást figyelembe véve 4,4 százalék volt 2005-ben a GDP-növekedés.