Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia, a fejlett EU-tagok közül szemlátomást elsőként, beszáll az adóversenybe, amelyet kelet-európai országok kezdtek néhány évvel ezelőtt, leszállítva és egységesítve közvetlen adóikat, hogy jobban vonzzák a külföldi tőkét.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában nincs ugyan szó sem az adók egységesítéséről, sem a kelet-európai társasági adószint eléréséről, de Gordon Brown pénzügyminiszter szerdán mindenesetre jelentős adócsökkentéseket hirdetett meg a 2007/08-as költségvetés tervezetében.

A társasági adó az április elsején kezdődő, következő költségvetési évben 28 százalékra csökken 30 százalékról a tervezet szerint. A pénzügyminiszter külön hangsúlyozta, hogy az új kulcs a legalacsonyabb lesz "minden nagy gazdaság közül, alacsonyabb, mint Amerikában, Németországban, Franciaországban, Japánban és általában bárhol a nagyobb versenytársak közül".

A személyi jövedelemadó alsó kulcsát 20 százalékra csökkentik 22 százalékról - ez a kilencvenes években is 20 százalékos volt, de a munkáspárti kormány időközben fölemelte, hogy most ismét csökkentse. A felső kulcs marad 38 százalékos, de 2009. áprilistól ezzel a kulccsal csak az évi 43 ezer font jövedelem fölötti rész adózik; jelenleg évi 38 ezer fonttól (13,858 millió forint) lép be a felső kulcs. Az áfa marad 17,5 százalékos.

A brit pénzügyminiszter leszögezte, hogy most nincs itt az ideje költségvetési lazításnak. Az adókönnyítéseket más illetékek emelésével ellensúlyozzák, például a járművek vizsgáztatásához kapcsolódó útadót jócskán szigorítják ezentúl is, különösen a nagy fogyasztású, például négykerék-meghajtású sportterepjárók számára.

A pénzügyminiszter ígéri, hogy ekképpen a tárasági és a jövedelemadó csökkentése semleges lesz a költségvetési hiánycsökkentés tervezete szempontjából, annak ellenére is, hogy egyes kiadások emelkednek. Oktatásra 64 milliárd fontot szán a brit kormány a következő költségvetésben a mostani 60 milliárd után, 2010-re már 74 milliárd a terv. 1997-ben, a mostani munkáspárti kormányzás első évében 29 milliárd fontot adott a brit költségvetés oktatási célokra.

A védelmi és terroristaellenes kiadásokat 86 millió fonttal 2,25 milliárd fontra emelik. Az évtized elején évi 1 milliárdot költött erre a brit kormány.

Mindezekkel együtt azt tervezik, hogy a költségvetés hiányát 2012-re a GDP 1,4 százalékára csökkentik a jelenlegi 2,4 százalékról. Az EU statisztikai hivatala szerint Nagy-Britannia 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben megsértette a 3 százalékos EU-határt, rendre a GDP 3,3, százalékának, 3,2 százalékának, majd ismét 3,3 százalékának megfelelő államháztartási hiánnyal.