Internetes adóslista készülhet cégekről

Vágólapra másolva!
Kormányzati felkérésre jött létre az a tárcaközi munkacsoport, amely elvégezte a tartozási láncolatok felszámolását célzó törvénycsomaggal kapcsolatos társadalmi és szakmai egyeztetéseket. A hosszabb távú elképzelések között az elektronikus adóslista és fizetési meghagyás mellett megfogalmazódott az áfaszabályok felülvizsgálatának a szükségessége is.
Vágólapra másolva!

A kormány szándékai szerint még ebben az évben kidolgozzák az egyéni cégről és az egyéni vállalkozókról szóló új törvény tervezetét, amely a több mint félmillió hazai egyéni vállalkozó számára az eddigieknél korszerűbb szervezeti-működési forma választását teszi majd lehetővé. A körbetartozások felszámolását szolgáló kormányzati előterjesztés tervezete szerint az egyéni cég olyan, a cégjegyzékben regisztrált, jogképes vállalkozás, amelynek az egyéni vállalkozó az egyedüli tulajdonosa. A jelenlegi elképzelések szerint a természetes személy vállalkozó és az egyéni cég vagyona elválik majd egymástól, ezzel egyidejűleg a fontosabb gazdasági törvényekhatályát az egyéni cégekre is kiterjesztenék. Így például vonatkozna rájuk a számviteli törvény és a csődtörvény . A vállalkozó ugyanakkor szabadon dönthet az egyéni céggé történő átalakulásról. Az új törvény megalkotásával az egyéni, családi vállalkozók átláthatóbb, kiszámíthatóbb feltételek mellett működhetnek a jövőben, ezáltal csökkenhet a körbetartozás kialakulásának a veszélye is.

Elektronikus fizetési meghagyás

Az elektronikus fizetési meghagyás feltételeit azért lenne célszerű megteremteni, hogy így az adós által nem vitatott pénzkövetelések esetében a hitelező a jelenleginél jóval hamarabb juthasson a jogerős és végrehajtható határozathoz. Így csökkenne annak az esélye, hogy az eljárás elhúzódása miatt maga a hitelező is fizetésképtelen pozícióba kerülhet. Szinte mindenki előtt ismert, hogy a bírósági végrehajtásra évekig tartó pereskedéssel lehet eljutni. Éppen ezért kiemelkedően fontos szerepe lenne annak, hogy az adós a végrehajtási eljárásban minél hamarabb teljesítsen. Ezt a célt elsősorban a végrehajtási kifogás illetékének a megemelésével lehetne elérni. Az előterjesztés emellett a megyei bírósági végrehajtás létjogosultságának, illetve a jogorvoslati kérelmek elbírálására vonatkozó szabályoknak a felülvizsgálatára is javaslatot tesz. Szakértői álláspontok szerint ugyanis gyorsabb lenne az ügyintézés, ha ítélőtáblánként csak egy-két helyi bíróság lenne illetékes erre a feladatra. Ezek viszont rendelkeznének a szükséges személyi, tárgyi (informatikai) feltételekkel.

Korszerű hitelezővédelmi nyilvántartás

A körbetartozások kialakulásának veszélye kisebb lenne, ha az üzleti élet szereplői naprakész és megbízható információkkal rendelkeznének egymásról, döntéseiket ezeknek a hiteles adatoknak a mérlegelését követően hoznák meg. Az e célt szolgáló közhiteles adatbázisok létrehozása elsősorban az állam feladata, de szintén az államnak kellene gondoskodni, hogy a már működő adatbázisoknál egyszerűbben, olcsóbban lehessen az információkhoz jutni. A hatályos szabályok szerint 2008-tól a Cégközlöny kizárólag internetes formában jelenik majd meg. Ezzel párhuzamosan meg kell teremteni annak jogi és informatikai feltételeit is, hogy a gazdasági forgalomban résztvevő vállalkozásokról az üzleti döntések orientálására alkalmas adatok elektronikus úton, bárki számára megismerhetővé váljanak - olvasható a kormányzati előterjesztés tervezetében. A tartozási láncolatok felszámolását célzó törvénycsomag társadalmi és szakmai egyeztetését lefolytató munkacsoport javaslatai között szerepel továbbá az is, hogy érdemes lenne megfontolni a faktoringszerződés polgári törvénykönyvbe építését.

Húsba vágó áfaváltozások

A gazdasági versenyképességet akadályozó előírások fokozatos felszámolására jött létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium koordinációjában az "üzletre hangolva" program, amely az indokolatlan bürokratikus terheket csökkentve javítja majd a vállalkozások fennmaradásának és hatékonyabb működésének az esélyét. A program keretében lehetne vizsgáni az általános forgalmi adóról szóló törvényi módosítását is. Erre azért van szükség, hogy az áfa-visszaigénylés kapcsán érdemi szankciója legyen annak, ha az adóhatóság nem határoz a törvényben előírt határidőn belül. A munkacsoportban felmerült továbbá, hogy a számlát befogadó szervezet csak azt követően vehesse figyelembe és kompenzálhassa a számla áfatartalmát, miután kiegyenlítette azt.

Farkas Katalin