Újabb fejlesztéseket tervez a Nestlé

Vágólapra másolva!
Jól kezdte az évet a Nestlé Magyarországon, nem utolsósorban az étel- és italüzletág kiváló teljesítményével. A tavalyi  évet is jól zárta, ezt bizonyítja, hogy 86 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el, ami 5% növekedést mutat 2005-höz képest.
Vágólapra másolva!

Magyarország legnagyobb élelmiszer-ipari vállalata jelentős összeget fektetett termékei és gyárai fejlesztésébe. A büki állateledelgyár a Nestlé legnagyobb üzeme Magyarországon. Tavaly a cég 5,2 milliárd forint értékben eszközölt befektetést egy új gyártósorba, mely a termelési kapacitást 50%-kal növelte. A gyár kilenc évvel ezelőtti megvásárlása óta a Nestlé összesen 16 milliárd forintot fektetett az üzembe.

A szerencsi kakaó-, kávégyártó és -töltőüzem nem csak Magyarországot, hanem Nyugat-Európát, a balti államok és a délszláv országok piacait is ellátja termékeivel. 2006-ban a gyár különböző beruházások eredményeképpen a termelést közel 10%-kal (több mint 2000 tonnával) növelte.

A vállalatcsoport egyetlen európai üreges csokoládéfigurát gyártó egységében 2007-ben elindult a termelés optimalizálása. Új termékkel is jelentkeznek, megjelent a BOCI Aero. Egy másik népszerű csokoládé pedig februártól kapható.

A cég idén további fejlesztéseket tervez: minimum 4,5%-os növekedéssel számol az értékesítés területén, valamint növelni kívánja a legfontosabb termékkategóriák (kávé, konyhai termékek és édességek) versenyképességét is.