Az Agip veszi át az Esso magyar kútjait

Vágólapra másolva!
A magyar Agip-kutakat működtető olasz ENI megvette az amerikai ExxonMobil 40 hazai Esso-kútját; értesülések szerint az amerikai cég elégedetlen volt a megtérülési mutatóval. Ezzel a magyarországi Agip-kutak száma megközelíti a a Shell és az OMV töltőállomásainak számát.
Vágólapra másolva!

Az olasz ENI megvásárolja az amerikai ExxonMobil mintegy száz cseh, szlovák és magyar benzinkútját, az Esso-felirat azonban feltételezhetően még legalább fél évig megmarad. A vételárat nem tették közzé. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) 2006 végi adatai szerint az ENI-nek 121 Agip-kutat üzemeltet Magyarországon, az ExxonMobil pedig 40 Esso-töltőállomást tudhatott magáénak. A nagyok közül ezzel az Agip a 4., az Esso pedig a 6. volt a piacon - írta a Népszabadság.

Az Agip Hungaria Zrt.-nél az adásvétellel kapcsolatban azt mondták, hogy "a központból később egy közleményt adnak ki. Az ExxonMobil Hungária Kft.-nél állítólag tegnap tudták meg a döntést. Sarlós Gábor, a cég kommunikációs képviselője a napilap kérdésére elmondta: az a döntés oka, hogy az Esso-kutak minden erőfeszítés mellett hosszú távon sem ígérték az anyacég által elvárt 20 százalékos megtérülési mutatót. A cég tavalyi pénzügyi adatait nem kívánta közölni.

Az ügylettel olasz kézbe kerül a cseh Esso s.r.o. és a szlovák Esso Slovensko s.r.o. (ez a kutak mellett a prágai és a pozsonyi reptér üzemanyag-üzletágát és a kenőanyag-divíziót is magába foglalja). A szerződés nem vonatkozik az ExxonMobil három országban működő egyéb vegyipari termékekkel foglalkozó, illetve "üzletsegítő" egységeire.

Az Agip-Esso üzlettel lényegében lezárult a magyar benzinkútpiac koncentrációjának egy nagy fejezete. Az elmúlt években a külföldi szakmai befektetők sorra adták el azokat a hálózatokat, amelyeknek a méretét nem tudták elég nagyra növelni. Kivonult a francia Total, eladták az Avanti kútjait, és nemrégiben a Conoco értékesítette magyar Jet-kútjait a Lukoilnak, majd záróakkordként most jött az Esso-búcsú. (Korábban a BP és az Aral kútjai is másokhoz kerültek.) A felvásárlások nyomán kialakult helyzetben a még mindig nagy előnnyel piacvezető Molt három, a kútszámok alapján hasonló méretű versenytárs, a Shell, az OMV és az Agip követi. Mögéjük pedig igyekszik gőzerővel felzárkózni a hálózatát az Avanti-kutakkal is bővítő orosz Lukoil.

Mellettük ott van olcsó kútjaival a Tesco és az Auchan, majd jönnek a néhány vagy csak egy-egy kutas vállalkozások, illetve azok szövetsége, a Klubpetrol. Az ugyan nem elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben is történnek még felvásárlások a hazai piacon, a túl kis méret miatti sürgető eladási kényszere azonban a nagyobb hálózatoknak már nem nagyon lehet. Így újabb átrendeződés már inkább egy nagy külföldi üzlet magyar hatásaként képzelhető el.

Magyarországi töltőállomások száma
Mol358
Shell186
OMV168
Agip121
Lukoil42
Esso40
Tesco39
Jet30*