Módosul a beruházások központi támogatása

Vágólapra másolva!
Jelentős késedelem esetén az állam elállhat a támogatástól, a lízingelt eszköznek pedig a monitoring időszak végéig át kell mennie a támogatott cég tulajdonába - egyebek mellett ezt tartalmazza a gazdasági és közlekedési miniszter rendelete, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter azonnali hatállyal módosította az egyedi kormánydöntéssel megítélhető támogatásokról szóló ez év januári rendeletet. Az internetre péntek délután felkerült Magyar Közlöny (ez tartalmazza a módosítást) május 17-i dátumot visel, vagyis a módosított rendelet ettől a naptól hatályos.

Az eddigi előírás szerint a 10 millió eurónak megfelelő forintösszegnél nagyobb, de 50 millió eurónak - logisztikai beruházások esetében 20 millió eurónak - megfelelő forintösszegnél kisebb elszámolható költségű beruházások részére kizárólag abban az esetben lehetett egyedi kormánydöntés alapján támogatást megítélni, amennyiben a döntéshozó megállapította, hogy azok az Európai Unió által társfinanszírozott pályázatokból nem részesülhetnek támogatásban. A szövegben szereplő 50 millió euró csütörtöktől 25 millióra csökkent.

Ugyanakkor bejött a rendszerbe egy 25 és 50 millió euró közötti beruházási kategória, amely szintén támogatható egyedi kormánydöntés alapján. Ennek a feltétele azonban az, hogy a projekt nem részesülhet uniós társfinanszírozásban, e nélkül viszont nem jönne létre a beruházás Magyarországon.

Új szabály, hogy az állam és a beruházó közti támogatási szerződésbe bele kell foglalni a jelentős késedelem jogkövetkezményét. Ha a beruházó ilyen késedelembe esik, akkor az állam elállhat a támogatástól. A másik új szabály szerint a lízingelt eszköznek a beruházás kötelező fenntartásának - a monitoring időszak - végéig át kell mennie a támogatott cég tulajdonába.