Megadták az engedélyt a makói gázkincs kitermelésére

Vágólapra másolva!
Elhárult a legfontosabb admnisztratív akadály a Makó térségében lévő földgáz feszínre hozatala elől. A mezőt kutató kanadai cég magyar leányvállalata az elvezetéshez szükséges csővezetékeket már megépítette.
Vágólapra másolva!

A Falcon Oil&Gas Ltd. magyarországi leányvállalata, a TXM Olaj és Gázkutató Kft. megkapta a hosszú távra szóló kitermelési engedélyt a magyar hatóságoktól. A társaság a makói földgázkincs kitermelésére vonatkozó kérelmét 2006 októberében nyújtotta be - jelentette be a vállalat közleményében.

A kitermelési engedélyt a magyar kormány a vállalat tavaly decemberi zárójelentésére alapozva adta meg. A TXM e jelentésben ismertette a Makói-árok földgázkincsére vonatkozó adatokat, a kincs kitermelhetőségét.

Szabó György, a TXM Kft. ügyvezetője korábban az MTI-nek elmondta, hogy a nem hagyományos (BCGA) földtani szerkezetben található gázvagyon mennyisége meghaladja az 1500 milliárd köbmétert. Ezt független szakértők döntően a Szolnok geológiai megjelölésű formáció becsült gázvagyonára alapozzák, ebben található - az egyik legelismertebb független készletelemző, a Scotia által számított - készlet csaknem 80 százaléka.

A bejelentés szerint a Falcon öt kutat már fúrt, megkezdte a hatodik fúrását és felépített egy nagy teljesítményű csővezetéket. A remények szerint a makói árok legalább 100 évre biztosíthatja Magyarország földgáz-szükségletét.