Nehezebb lesz a hamis személyi használata

Vágólapra másolva!
Elfogadta a parlament a jogügyletek biztonságáról szóló törvényjavaslatot, ami az ügyvédeknek, a közjegyzőknek és a végrehajtóknak is lehetővé teszi, hogy ellenőrizzék ügyfeleik személyi adatait. Az új szabályoktól a jogalkotók az ingatlanügyleteknél és a cégalapításkor előforduló hamis okmányok használatának visszaszorítását remélik.
Vágólapra másolva!

Az elfogadott törvény több jogszabályt módosít, többek között az ügyvédi törvényt, a közjegyzői és a végrehajtási törvényt, de változik az ingatlannyilvántartási törvény, a cégtörvény és polgári törvénykönyv néhány szakasza is.

Ellenőrizhetők a személyes adatok

Az elmúlt években jelentősen megnőtt az okiratokkal való visszaélések, valamint ügyvédek, közjegyzők által készített okiratból eredő jogviták száma. A módosító törvénycsomag értelmében- a technikai feltételek megteremtését követően - 2008. január 1-jétől lehetővé válik, hogy az ügyvéd és a közjegyző a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nyilvántartásaihoz elektronikus úton csatlakozva összevesse az ügyfél személyi adatait a hivatal nyilvántartásaiban szereplő adatokkal; így elkerülhető lesz az elveszett, ellopott, megsemmisült, hamisított, illetve a nyilvántartásban nem szereplő igazolványok felhasználása. Az ügyvédek elsősorban az ingatlanügyleteknél és egyes cégügyekben élhetnek majd ezzel a jogosultságukkal. Az adatvédelmi követelmények miatt az ügyvéd az ellenőrzés megkezdése előtt köteles lesz a felet az ellenőrzés lehetőségéről, céljáról és módjáról, a közreműködés megtagadásáról, valamint az ellenőrzött adatok felhasználásáról írásban tájékoztatni. Amennyiben az ügyfél nem járul hozzá az ellenőrzéshez, akkor a nyilvántartásból csak az igazolvány érvényességére vonatkozó adatok kérhetők le. Amennyiben azonban az ügyfél írásban hozzájárul az adatellenőrzéshez, akkor a benne foglalt adatok is ellenőrizhetők lesznek. Fontos garanciális szabály, hogy az ügyvéd köteles azonosításra alkalmas módon megjelölni és nyilvántartást vezetni arról a jogügyletről, amelyben az adatokat kért le központi nyilvántartásból. Amennyiben az ügyvéd meggyőződik arról, hogy az okmányt jogosulatlanul használták fel, bejelentést kell tennie az illetékes rendőrkapitányságon és meg kell tagadnia a közreműködést a jogügyletben.

A közjegyzők a személyi adatok ellenőrzése tekintetében ugyanolyan jogosultságokkal fognak rendelkezni, mint az ügyvédek, azonban valamennyi közjegyzői okirat elkészítésekor kötelesek lesznek meggyőződni a fél személyazonosságáról, az igazolványának érvényességéről a nyilvántartásokban szereplő adatok lekérésével. Ezért a közjegyzők a jövőben akkor is kötelesek lesznek megtagadni a közreműködést, ha az ügyfél nem szolgáltat adatot személyazonosságának megállapításához, vagy a nyilvántartás adatai nem egyeznek meg a rendelkezésre bocsátott adatokkal, vagy az igazolvány érvénytelen.

A székhelyellenőrzés is az ügyvéd feladata lesz

A hatályos szabályozás szerint a cégbíróság ellenőrzi, hogy a cég székhelye megfelelő-e, illetve a cég jogosult-e a használatra. Jövőre azonban az okiratot szerkesztő ügyvédnek vagy közjegyzőnek cégalapításkor nem csak az ügyfelek személyi adatait kell majd ellenőriznie, hanem a cég székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként megjelölt ingatlan megfelelőségét is, valamint azt, hogy ugyanez az ingatlan be van-e már jelentve más cég székhelyéül is.

Végrehajtók is hozzáférhetnek a nyilvántartáshoz

A jogszabály a bírósági végrehajtóknak és végrehajtó-helyetteseknek is lehetővé teszi majd a személyazonosság igazolására szolgáló okiratok és a benne szereplő adatok ellenőrzését a központi nyilvántartásából. Az adatlekérdezési és ellenőrzési szolgáltatás igénybevételéhez a végrehajtónak úgynevezett ügyfélkapu létesítését kell kezdeményeznie. A hozzáférés biztosításához regisztrációs eljárás szükséges. A regisztráció megtörténhet közvetlenül a hivatalnál, az okmányirodában vagy elektronikus úton a kormányzati e-portálon keresztül. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara nyilvántartást fog vezetni azokról a tagjairól, akik adatlekérdezési jogosultsággal rendelkeznek. A végrehajtók a kormányzati portálon keresztül juttathatják el az adatigénylés iránti megkereséseiket a nyilvántartást vezető szervhez. A hivatal az adatok továbbítása előtt ellenőrzi az adatkérő adatlekérési jogosultságát, vagyis azt, hogy tagja-e a kamarának és tagsági viszonya nincs felfüggesztve, illetve nem szünetel.