Kétmilliós bírság az OEP-nek

Vágólapra másolva!
Kétmillió forintra bírságolta az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel egy eljárásban nem megfelelően adott módot az ajánlattevőknek a hiánypótlásra.
Vágólapra másolva!

Az OEP a szívsebészeti centrumok részére oxigenerátorokra és az azokhoz tartozó csőkészletekre írt ki közbeszerzést a múlt év decemberében, amit még abban a hónapban módosított. A kiírásban a minden szempontból legelőnyösebb ajánlatot kívánta elfogadni az ajánlatkérő. Az értékelési részszempontok közül a legnagyobb súlyhányaddal a termék szakmai megítélése, míg második helyen az ár szerepelt. Az ajánlatkérő ez év elején háromszor fordult hiánypótlási felhívással az ajánlattevőkhöz.

A március elejei eredményhirdetésen két termékkategóriát a Medos AG, míg egyet a Medilines Kft. nyert el. A döntőbizottsághoz a vesztes Biomedica Kft. fordult. A kifogása az volt, hogy a dokumentáció szerint az oxigenerátorokat - laboratóriumi körülmények között - marhavérrel feltöltve kell vizsgálni. Márpedig az egyik nyertes - a Medos AG - honlapján és a becsatolt prospektusában is az szerepel, hogy a vizsgálat disznóvérrel történt.

A döntőbizottság úgy vélte, hogy a vér milyenségéről nyilatkozatot kellett adnia az ajánlattevőnek, abban pedig marhavér szerepelt. Az ajánlatkérő ezért jogszerűen fogadta el a nyilatkozatot. Ugyanakkor a döntőbizottság nem találta rendben a hiánypótlást, véleménye szerint nem biztosította azt jogszerűen az ajánlattevőknek az OEP.