Teljesítményelv érvényesülhet a közszférában

Vágólapra másolva!
Még júniusban elfogadhatják a képviselők a köztisztviselői és a közalkalmazotti törvény módosítását is. Az új szabályozás bevezetné a teljesítmény mérését a közszférában, a felsővezetők kinevezése pedig határozott időre, hat évre szólna.
Vágólapra másolva!

A köztisztviselői törvény módosítására irányuló javaslat általános indokolása szerint a közszolgálatban dolgozókkal szemben nagyobb teljesítménykövetelményeket határoznak meg és rugalmasabbá válnak alkalmazásuk szabályai. Emellett a jelenleginél nagyobb elismerést biztosítanak majd a színvonalas teljesítménynek, és ösztönzik a fiatal, felkészült szakemberek pályára kerülését. Ennek érdekében a köztisztviselői törvényben bővítik a pályázati kötelezettséget, bevezetik a versenyalapú kiválasztást (általános alkalmazási feltétel lesz a versenyvizsga), kötelező próbaidőt írnak elő, a felmentési szabályokat harmonizálják a foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvényekkel, és kiterjesztik a tartalékállományt.

Pályáztatás, versenyvizsga, próbaidő

A tervezet szerint bizonyos esetekben a pályázati eljárást a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ folytatja majd le a munkáltató nevében, ezzel is egységesebbé téve az eljárást és megkönnyítve, segítve a munkáltatónak a kiválasztást. A Központ által ajánlott pályázók közül a közigazgatási szerv választja majd ki a számára leginkább megfelelő pályázót.

A teljesítmény- és versenyelv érvényesítése érdekében fokozatosan bevezetnék a versenyvizsgát. Első lépésként a központi közigazgatásban a vezetői kinevezésnél, megbízásnál tennék kötelezővé a versenyvizsgát.

A javaslat szerint általánosan kötelező lenne a próbaidő kikötése, amelynek minimuma 3 hónap, maximuma pedig 6 hónap lenne.

Határozott időre nevezhetők ki a vezetők

A törvényjavaslat indokolása szerint a vezetői jogállás teljesítményelvű módosítására azért van szükség, hogy erősítsék a vezetők stratégiai szemléletét és az eredményes működésért való felelősségüket. Ezért a tervezet szerint a közigazgatásban a szervezet első számú vezetője csak határozott idejű kinevezést kaphat, amelyhez kapcsolódóan meghatározzák tevékenységének teljesítménykövetelményeit is. A központi közigazgatásban adott főosztályvezetői megbízások 6 éves időtartamra szólnának a jövőben.

Minőségi szemlélet a közalkalmazottaknál is

A közalkalmazotti törvény javasolt módosításai is a minőségi szemlélet közszolgálati érvényesítésére törekszenek, egyben csökkentik a foglalkoztatás, és a jogviszony megszüntetésének költségeit is.

A közalkalmazotti jogviszony létesítésekor kötelező lesz a pályáztatás, és kinevezéskor legalább 3 hónap próbaidőt kell kikötni. A próbaidő maximuma 4 hónap lehet. Az eddigi lehetőségből kötelezettséggé válik a gyakornoki idő és felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröknél a gyakornoki vizsga kikötése.

A tervezet szerint külön miniszteri rendelet meghatározhatná azokat a magasabb vezető állásokat, ahol a nem közalkalmazotti jogviszony, hanem a Munka Törvénykönyve vezetőkre irányadó különös szabályai szerinti munkaviszony létesítendő a pozíció betöltésére. Ezekben státuszokban ugyanis - az indokolás kiemeli a kórházigazgatói, egyetemi gazdasági vezetői megbízatást - sokszor a versenyszféra elvárásai és követelményei jelennek meg.