Magyarország miatt nyugtalan a Gazprom

Vágólapra másolva!
Orosz lapértesülés szerint megszakadhatnak a részvénycserére vonatkozó tárgyalások a Gazprom és az E.ON-csoport között, és kizárhatják a német konszernt az északnyugat-szibériai Juzsno-russzkoje lelőhely kiaknázásának projektjéből, ha az nem fogadja el az orosz gázipari mamutcég feltételeit.     
Vágólapra másolva!

A Gazprom és az E.ON között tavaly július közepén létrejött keretmegállapodás értelmében a német energetikai óriáscég a Juzsno-Russzkoje koncessziójával rendelkező Severneftegazprom 25 százalék mínusz egy részvénye fejében kisebbségi paketteket ad át a Gazpromnak magyarországi leányvállalataiból, valamint "további kompenzációt" fizet.

A németek az E.ON Földgáz Storage és az E.ON Földgáz Trade 50 százalék mínusz egy részvényét, valamint az E.ON Hungaria gáz- és áramszolgáltató 25 százalék plusz egy részvényét kínálták fel.

Kommerszant című orosz napilap kedden ágazati szakértők számításait idézte, amelyek szerint az E.ON által felajánlott részvények kevesebbet érnek a Severneftegazprom cserébe kínált tulajdoni hányadánál, így a Gazprom jogosan követel pótlólagos kifizetést. Ha az E.ON erre nem hajlandó, akkor a juzsno-russzkojei földgázmezőben való részesedését a Nord Stream projekt negyedik résztvevőjének, a holland Gasunie cégnek ajánlják fel.

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom alelnöke hétfőn közölte, hogy felül szándékoznak vizsgálni az E.ON-nal kötött részvénycserés ügylet feltételeit. "A tárgyalások kulcskérdése az, hogy a felajánlott részvények mennyiben felelnek meg stratégiai céljainknak, és értékét tekintve megfelel-e a mi ajánlatunknak" - mondta Medvegyev, hozzátéve, hogy ha őszig nem fejeződnek be a tárgyalások, akkor az E.ON nélkül kezdik meg a gázmező kiaknázását.

Valerij Nyesztyerov, a Trojka Gyialog befektetési cég elemzője úgy véli, hogy a Severneftegazprom 25 százalék mínusz egy részvénye 1-1,2 milliárd dollárt érhet. A Magyarországra földgázt szállító Magyar GT vezérigazgatója, Petőfi János becslése szerint az E.ON által felajánlott magyar részvények 800 millió dollárnál nem érnek többet. Nyesztyerov szerint a két részvénypakett értéke közötti különbség idézte elő a vitát az E.ON és a Gazprom között.

Medvegyev hétfőn azt is elmondta, hogy a magyarországi földgázpiac helyzete az egyik oka annak, hogy nem tartják elégségesnek a németek által felkínált részvénycserét. "Vannak olyan, Magyarország szubvenciós rendszerét érintő kérdések, amelyek bizonytalanságot jelentenek az elérhető bevételeket, valamint az E.ON által felajánlott társaságokat illetően" - mondta.

A Vremja című gazdasági napilap azt emelte ki Medvegyev nyilatkozatából, hogy a Gazpromnak sokkal fontosabbak a német partner által felkínált részvények stratégiai értéke, mintsem pénzügyi ellenértéke. Úgy vélte, hogy sok a bizonytalanság a magyar részvények körül, az európai versenyhatóság sok kérdést tesz fel, "amit nem szabad figyelmen kívül hagyni".

Hozzáfűzte, hogy Magyarországon nem egyértelmű a különböző fogyasztók szubvencionálásának rendszere, és nincs garancia arra, hogy nem foganatosítanak monopolellenes intézkedéseket.