Áruházat nyitott a Tesco Karcagon

Vágólapra másolva!
Tesco áruház és benzinkút nyílt szerdán Karcagon; a háromezer négyzetméteres eladóterű áruház létrehozása mintegy 150 új munkahelyet teremtett a nagykunsági városban - közölte a Tesco-Global Zrt. az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az országban hetvenkettedikként megépült Tesco hipermarket áruház mintegy harmincezer féle terméket kínál. Az épületben több, bérelhető üzletet is kialakítottak, amelyekben gyógyszertár, ékszerbolt, pénzváltó és kávézó működik.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tesco négy egységet működtet: Jászberényben, Karcagon és Szolnokon egy-egy hiper-, valamint Túrkevén egy szupermarketet.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. bruttó forgalma a 2006-os pénzügyi évben 544 milliárd forintot tett ki, ami 10 százalékot meghaladó mértékű növekedés az előző évhez képest - közölte a kereskedelmi lánc korábban.

A társaság az idén 2000 új munkahelyet teremt, ezzel alkalmazottainak létszáma eléri a 22 500-at. A 2007-es pénzügyi év végére a magyarországi Tesco hipermarketek száma 78-ra, a szupermarketeké 47-re, a cég benzinkúthálózata pedig 50 tagúra nő. Magyarországon a Tesco folyamatosan bővül: 2005-ben 14, 2006-ban összesen 16 új áruházat nyitott meg.

A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca és második legnagyobb brit befektetője. Első áruházát 1994-ben, Szombathelyen adták át.