Vágólapra másolva!
A dunaújvárosi gumiabroncsgyár környezetvédelmi vállalásairól egyeztetett pénteken a Hankook Tire Magyarország Kft. és a Levegő Munkacsoport, miután a civil szervezet zöld megfontolásokból a hét elején fellebbezett a cég használatbavételi engedélye ellen.
Vágólapra másolva!

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta: a dunaújvárosi találkozón a társaság környezetvédelmi szakértői elismerték, hogy nem tudják betartani a környezetvédő szervezettel még tavaly májusban megkötött megállapodást. Akkor a Hankook azt vállalta, üzemük a környezetvédelmi hatóság által meghatározott feltételeknél szigorúbb követelmények mellett működik majd. Az elnök elmondása szerint a felek pénteken abban állapodtak meg, hogy a vállalat a jövő héten javaslatot tesz a meghiúsult vállalások kiváltására.

Lukács András beszámolt arról, hogy az eredeti megállapodás szerint a vállalatnak nem lenne szabad adalékanyagként olyan lágyítót használnia, ami rákkeltő hatású. A Hankook szakértői szerint ennek a poliaromás szénhidrogénnek a mellőzését technikai problémák miatt egyelőre nem tudják megoldani. A cég fokozatosan kívánja kivonni ezt az anyagot, s 2009-től szüntetné meg használatát teljesen.

Az elnök a megállapodás másik sarkalatos pontjaként azt a szállítást érintő vállalást említette, amely szerint a gyárnak az anyagforgalom legalább negyedét vasúti, illetve vízi úton kell bonyolítania, később pedig fokozni kell ezt az arányt. A Levegő Munkacsoport szerint a kezdeti arány teljesítése valóban reálisnak tűnik, de nem látnak garanciát a környezetbarát szállítás szintjének emelkedésére.

Lukács András közölte, hogy a civil szervezet hajlandó elállni a használatbavételi engedély fellebbezésétől, azaz a pereskedéstől, ha a cég vállalja a vasúti és vízi szállítás arányának további fokozását az országon belül.

Ehhez Budapest és Dunaújváros között iparvágányt kell építeni - mutatott rá az elnök. Utalt arra, hogy az anyagforgalom döntő része Rotterdam és Budapest között vasúton történik, onnan viszont már kamionokra rakják a szállítmányt, így a főváros és Dunaújváros között jelentősen nő a közlekedésből fakadó környezetterhelés.

A dunaújvárosi gyárban június végén indult a termelés. Az üzem 535 millió euró beruházással épült fel 110 ezer négyzetméter alapterületen. A koreai cég első európai gyárában mintegy ezeregyszázan dolgoznak. Az idén kétmillió, jövőre 5 millió, 2010-ben, a teljes kapacitás elérésekor pedig várhatóan évi 10 millió személy- és teherautóra való gumiabroncsot készítenek.