BMW: 4,3 százalékos profitcsökkenés

Vágólapra másolva!
A német BMW luxusautógyár-csoport szerdán 753 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 4,3 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 787 milliónál. A visszaesés így is jelentősen kevesebb az első negyedhez képest.
Vágólapra másolva!

A luxuspiacnak továbbra sem ártanak a kamatemelések, sem a rosszabbodó gazdasági növekedési kilátások - a csoport márkáiból (BMW, Rolls-Royce, Mini) 397 009 kocsi kelt el, ez újabb rekord, és 8,6 százalékkal több az egy évvel korábbi 365 547-nél -, de a költségnövekedés a BMW-t is megviselte.

Az adó előtti eredmény 13,6 százalékkal 1,065 milliárd euróra csökkent. Ezt az amerikai dollár és a japán jen gyengeségével, a növekvő nyersanyagárakkal, az új modellek piacra bocsátásának költségével és a még környezetbarátabbnak nevezett motorok fejlesztési költségeivel indokolták a szerdai beszámolóban.

A teljes bevétel viszont a mennyiségi növekedést meghaladó ütemben, 11,3 százalékkal nőtt, 14,683 milliárd euróra a tavalyi második negyedévi 13,193 milliárdhoz képest, jelezve, hogy a cég be tudja hajtani a költségnövekedésnek legalább egy részét a vevőkörén.

A BMW a második negyedévi eladásai alapján továbbra is a világ vezető luxusautó-gyártójának nevezte magát.

Motorkerékpárokból 36 201-et adtak el a negyedévben, 2,3 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 37 052-nél, és a bevétel ebből 5,5 százalékkal 396 millió euróra csökkent 419 millióhoz képest.

Az első negyedévben a BMW 587 millió eurós adózott eredményt ért el, 38,1 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 948 milliónál.

Az adó előtti eredmény 34,3 százalékkal 852 millió euróra csökkent 1,296 milliárd euróhoz képest. Ezt a nagy visszaesést a tavalyi pozitív egyszeri tételekkel magyarázték, de ezek nélkül is 11,7 százalékkal csökkent volna az adó előtti eredmény, a költségnövekedés miatt.

A csoport 333 276 kocsit adott el, 0,1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, motorkerékpárokból pedig 23 029-et, 20,9 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél, ezt segítette az enyhe tél.

Tavaly ismét rekord nyereségre tett szert a BMW, az értékesítés erőteljes növekedésének köszönhetően fennállása óta a legjobb évét zárta a csoport.

Az adózott eredmény 28 százalékkal 2,87 milliárd euróra, az adó előtti eredmény 25 százalékkal 4,12 milliárd euróra nőtt 3,3 milliárd euróról. A vállalat 4 milliárdot várt. A bevétel 5 százalékkal 49 milliárd euróra emelkedett, miután rekordot döntött a cégcsoport három autómárkájának értékesítése, 3,3 százalékkal növekedve elérte az 1,37 milliót. Ezzel a BMW második éve előzte meg fő versenytársát, a Mercedest, amelyből 1,148 milliót adtak el tavaly.