Jelentősen lassult a növekedés az unióban

Vágólapra másolva!
Nem túl eredményes a konjunkturális fejlődés tekintetében az Európai Unió. A legtöbb tagországban a bruttó hazai termék (GDP) a növekedés helyett csökkenni kezdett. A közép-európai régióból egyedül a szlovákok képesek tartani az első negyedévi ütemet.
Vágólapra másolva!

Lassult a konjunkturális fellendülés üteme a második negyedévben az Európai Unióban és a 13 tagú eurózónában egyaránt az első negyedévhez képest. Az Eurostat keddi becsült adatai szerint a bruttó hazai termék 0,3 százalékkal bővült az eurózónában, 0,5 százalékkal nőtt az EU-tagországokban, szemben az első negyedévben mért 0,7-0,7 százalékkal.

A szezonális ingadozások kiszűrésével április-júniusban 2,5 százalékkal bővült az eurózóna gazdasága, az unióé pedig 2,8 százalékkal 2006 azonos időszakához viszonyítva. Az első három hónapban a növekedési ütem 3,1, illetve 3,3 százalékos volt éves szinten.

Az EU bizottsága a nemzetközi pénzpiac zavarai ellenére megerősítette az eurózónára vonatkozó idei évi 2,6 százalékos növekedési prognózisát.
Az Eurostat szerint Németországban a GDP növekedési üteme 0,3 százalékra lassult az első negyedévi 0,5 százalékról, Franciaországban szintén 0,3 százalékra esett vissza a korábbi 0,5 százalékról.

A közép-európai uniós tagországok közül az Eurostat csak Litvánia és Szlovákia esetében közöl második negyedévi növekedési adatot. E szerint Litvániában 2,0 százalékra lassult a növekedési ütem az első negyedévi 2,3 százalékról, Szlovákiában pedig 2,4 százalékos maradt a növekedési ütem.