A Bundesliga 2 is gazdagabb az NBI-nél

Vágólapra másolva!
A német másodosztályú klubok összessített büdzséje idén meghaladja a 225 millió eurót, ami az előző évhez képest 20 százalékos emelkedés, és a valaha volt legnagyobb összeg - írja a Világgazdaság a Handesblattra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A német Bundesliga 2 Európa egyik leggazdagabb másodosztályú bajnoksága, és a 18 másodosztályú klub mintegy tízszer annyit költhet a 2007-2008-as szezonban, mint a magyar élvonal csapatai.

A német második vonalban az élvonalból tavaly kiesett csapatok a leggazdagabbak, annak ellenére is, hogy az osztályváltás miatt büdzséjük 30-40 százalékkal csökkent. Közéjük tartozik a Mönchengladbach is, amely a liga legtehetősebb társulatat lesz idén 40 millió eurós (közel 10 és fél milliárd forint). Érdekes, hogy a legszegényebbek viszont nem a Bundesliga 3-ból feljutó csapatok.

A másodosztály gazdasági fellendüléséhez nagyban hozzájárul, hogy a bajnokság mérkőzéseire egyre többen látogatnak ki. Tavaly az megelőző évhez képest negyedével nőtt az átlagos nézőszám, és idén további növekedés várható a jegyeladások alapján.

Persze, a klubok között nézettség tekintetében is nagy különbségek vannak. Míg a legkisebb szurkolótáború csapatoknak 6000 fős átlagos nézője van a helyszínen, addig a Köln, a Mainz, az Aachen vagy a Mönchengladbach 20-30 ezer embert is képes hetente stadionjába vonzani.