Sólyomnál a PM javaslata a költségvetésről

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium szerdán megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésével kapcsolatban - jelentette be Veres János.
Vágólapra másolva!

A költségvetés tervezésével, összeállításával, a tervezett költségvetési hivatal felállításával kapcsolatos ötpárti egyeztetések következő fordulójára augusztus 30-án kerül sor - közölte a pénzügyminiszter.

A kormány szeretné elérni, hogy minél előbb elfogadják azokat az új javaslatokat, törvényi változtatásokat, amelyek megújítják a magyarországi mindenkori éves költségvetés tervezését, összeállítását. Ennek alapvető célja az, hogy a költségvetés-politika tartósan átlátható legyen, az ország adósságszintje csökkenjen és a maastrichti kritériumként megszabott, a GDP-hez mérten 60 százalékos szint alá kerüljön tartósan az államadósság.

Két fontos jogi változtatást már el is fogadott a parlament - tette hozzá. Ezek egy része a folyamatos tartalékképzésre helyezte a hangsúlyt, másrészt pedig elfogadták azt a változtatást is, hogy a költségvetés elsődleges egyenlegének pozitívnak kell lennie. Az új szabályok alapján az idei első, illetve második negyedévben már az egyes tárcák, költségvetési fejezetek fegyelmezetten betartották azt, hogy a számukra megszabott költségvetési előirányzatokon belül maradjanak.

Az új szabályok egyik alapvető vonása, hogy a költségvetés összeállításakor középtávú költségvetési tervet kell készíteni. Ennek lényege, hogy a mindenkori költségvetési törvényben a parlament, összhangban a reáladósság szintentartásának követelményével, meghatározza az adott évet követő első és második év egyenlegcéljait is. Így gyakorlatilag hároméves középtávú költségvetési tervezés valósul meg a jövőben - fejtette ki Veres.

Az új szabályok egyik lényeges eleme lesz, hogy bevezeti a kötelező ellentételezés szabályát. Ez azt jelenti, hogy az Országgyűlés nem tárgyalhat majd olyan módosító indítványt vagy törvényjavaslatot, amelynek elfogadása esetén középtávon bármelyik évben nőne az államháztartási hiány vagy csökkenne az elsődleges költségvetési többlet.

Egy másik lényeges változás, hogy az Országgyűlés hatásköre alatt felállítanák az úgynevezett költségvetési hivatalt. Az Országgyűlés költségvetési hivatala az elképzelések szerint őrködne a költségvetés átláthatósága felett, alternatív költségvetési becsléseket készítene a parlament számára. A hivatalt amerikai mintára állítanák fel a jövőben - közölte a pénzügyminiszter.

A törvényi módosítások egy része feles törvény, más részének elfogadásához szükséges az Országgyűlés kétharmados támogatása. Veres János most úgy látja: az eddigi ötpárti egyeztetések alapján mind a feles törvényekhez, mind a kétharmados többséget igénylő jogszabályi változtatásokhoz meglesz a szükséges parlamenti szavazatarány. Természetesen további szakmai egyeztetéseket kell folytatni a változtatásokról.

Veres János esélyt lát arra, hogy az öt parlamenti párt többségi egyetértést alakítson ki a büdzsétervezés szabályainak változtatásához. A lehető legrövidebb időn belül szeretné a kormány az új költségvetési tervezést érvényesíteni, reálisan azonban az új szabályokat csak a 2009-es büdzsé összeállításakor lehet majd alkalmazni - tette hozzá.

A jövő évi költségvetést még a régi jogszabályok alapján állítják össze, a következő évi büdzsé sarokszámait szeptember 30-án terjeszti a kormány a parlament elé, a 2008-as költségvetést a kabinet a konvergenciaprogram alapján állítja majd össze - mondta a pénzügyminiszter.