Jól viseljük a jelzáloghitel-piaci válságot

Vágólapra másolva!
A legtöbb feltörekvő ország viszonylag jól vészelte át a jelenlegi pénzügyi válságot - legalábbis jobban, mint az 1997-es ázsiai krízist. A jobb ellenállóképeség azonban nem jelent immunitást.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) Washingtonban nyilvánosságra hozott tanulmánya megállapítja, hogy a válság eddig nem fejtett ki lényeges hatást a legtöbb feltörekvő gazdaságra. Nagyobb következményekkel járó hatást csak Oroszországra és több volt szovjet köztársaságra, valamint Argentínára gyakorolt.

Ezúttal "mérsékeltebb sebezhetőséget" tanúsítottak a feltörekvő gazdaságok, mint az 1997-98-ban bekövetkezett ázsiai pénzügyi válság idején. A tanulmány szerint ez azoknak a reformoknak tulajdonítható, amelyek révén az országok nagyobb átláthatóságot biztosítottak pénzpiacaiknak.

A több mint 350 pénzintézetet tömörítő világszervezet, az IIF igazgatója, Charles Dallara azonban óvatosságra int a végleges következtetések levonásakor. Közölte, a nagyobb ellenállóképesség nem azonos az immunitással, szerinte a pontos hatások értékelése még korai.