Japán szabadon kereskedne az EU-val

Vágólapra másolva!
Miután már több ázsiai országgal van szabad kereskedelmi megállapodása, a japán kormányfő véleménye szerint "a jövőben Európára is kell gondolniuk". Abe Sindzo a német kancellárral folytatott tárgylásait követően nyilatkozott így.
Vágólapra másolva!

Japán érdeklődik egy szabad kereskedelmi övezet létesítése iránt az EU-val is. A Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) 2013-ig összesen hat szabad kereskedelmi megállapodást akar kötni térségbeli legfontosabb kereskedelmi partnereivel - jelentette ki a szervezet főtitkára Manilában az illetékes kereskedelmi miniszterekkel folytatott megbeszéléseit követően. Az Európai Unióval tervezett megállapodásnak egyelőre még nincs céldátuma.

A tervek szerint Dél-Koreával a jövő évben hozzák tető alá a szabad kereskedelmi megállapodást, Kínával 2010-ig, Indiával 2011-ig, Japánnal 2012-ig. Addigra előkészítik a megállapodást Új-Zélanddal és Ausztráliával is, így 2013-ra valamennyi fontosabb kereskedelmi partnerével lesz az ASEAN-nak szabadkereskedelmi megállapodása.

Az ASEAN tíz tagországot tömörít - Malajziát, Indonéziát, a Fülöp-szigeteket, Szingapúrt, Thaiföldet, Bruneit, Laoszt, Vietnamot, Kambodzsát és Mianmart - mintegy 550 millió lakossal és 700 milliárd dollár körüli bruttó hazai termékkel. A szövetség 2015-től tervezi az egységes piac és termelési bázis létesítését célzó gazdasági közösség megteremtését, amitől a régió versenyképességének, vonzerejének növekedését várják.