Sztrájkolnak a New York-i sárga taxik

Vágólapra másolva!
Immár második napja sztrájkol a New York-i taxisokat tömörítő szakszervezet. A sárga taxit vezető sofőrök a hitelkártya-leolvasó és helymeghatározó rendszer beépítését előírja városi rendelet ellen tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

A sofőrök részben a berendezések költségei miatt tiltakoznak, de az útiköltségeket terhelő tranzakciós díjak miatt is morgolódnak. A sztrájkolók azt állítják, hogy a mintegy 6000 dollárt (jóval több, mint egymillió forintot) kóstáló GPS-rendszer a magánéletükbe tör be - írja a Bloomberg. Arra is panaszkodnak, hogy a hitelkártya-leolvasók, a hátsó ülésre irányuló kamerákkal, a fuvardíjak 5 százalékát el fogják vinni.

A helymeghatározó berendezések képesek minden időben nyomon követni az autókat, segíthetnek megtalálni az elveszett vagyontárgyakat, és vész-üzenetet küldeni a sofőröknek - mondja a Taxi és Limuzin Bizottság (TLC).

A taxisofőrök legutóbb 1998-ban éltek a munkaszüntetés fegyverével, a mostani sztrájkot 48 órásra tervezték. A sztrájk során gyűléseket is szervez a mintegy 7000 taxivezetőt tömörítő szervezet. A városban - "amelyik sosem alszik" - több mint 44 ezer taxisofőr dolgozik, akik 13 087 engedélyezett taxit vezetnek - mondta a TLC szóvivője, Allan Fromberg.

New York polgármestere, Michael Bloomberg azt mondta tegnap, hogy a sárga taxiflotta zöme a sztrájk alatt is normálisan működött. A garázstulajdonosok szerint az autók 75 százaléka az utakon van a sztrájk alatt - a megelőző héten ez a szám 93 százalék volt. A város nem állt meg, és az emberek továbbra is eljutnak oda, ahova akarnak - mondta a polgármester, aki szerint a taxisok csak saját maguknak okoznak kárt akciójukkal.

A GPS-berendezések beszerelését a taxik vizsgálatával koordinálják, a procedúra októberben kezdődik és a tervek szerint januárban fejeződik be.