Milliárdokat költ felszerelésre a rendőrség

Vágólapra másolva!
A tavaly szeptemberi eseményeket követően a kormány két ütemben soron kívüli céltámogatást juttatott a rendőrségnek, amelyet a megsérült eszközök pótlására, valamint új biztonsági eszközök beszerzésére kell fordítaniuk - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A rendőrök a szeptemberi eseményeket követően először 160 millió forintot kaptak, amit saját költségvetésükből ugyanennyivel ki kellett egészíteniük.

A második ütemben, 2006 decemberében további 3 milliárd forintról döntött a kormány, amelyből csapatszállító, személyvédő, tömegoszlató, vezetéstechnikai és kommunikációs eszközöket kell vásárolnia a rendőrségnek.

Ezeket a kommunikációs eszközök kivételével - a biztonsági deficitre hivatkozva - közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül szerezhetik be, összesen 2,2 milliárd forint értékben. Ennek keretében ütésálló védősisakot és testvédő készletet, paprikaspray-t, paprikahatóanyag-utántöltő oldatot, gránátvetőt, könnygázgránátot, könnygázszóró palackot, bevetési ruházatot, csapatszállító, bevetési, közrendvédelmi mikrobuszt, felszereléseket szállító tehergépkocsit vásároltak vagy vásárolnak.

Az így beszerzett 24 járműveket szeptember elején adták át a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) központjában, valamint ekkor vehetett át a rendőrség - a még 2005-ben lebonyolított, három évre szóló, 3000 autó bérletére és flottakezelésére vonatkozó közbeszerzési eljárás keretében - 170 Skoda Octaviát is.

Jelenleg 11 ezer darab könnygázgránát és 2200 liternyi paprika-hatóanyag (utántöltő oldat) beszerzése van folyamatban, összesen mintegy 160 millió forint értékben - mondta Garamvölgyi László szóvivő.