Két évvel korábban jöhetne a dugódíj

2007.09.17. 16:51

Már 2009-ben be lehetne vezetni a dugódíjat Hegyi Gyula, az Európai Parlament magyar szocialista párti képviselője szerint. A politikus örvendetesnek tartja, hogy a behajtási díj ötletét már Demszky Gábor is támogatja, de nem érti, miért akarja a főpolgármester 2011-re kitolni a rendszer bevezetését.

Hegyi Gyula szerint kellő politikai akarattal a rendszert már 2009-ben be lehetne vezetni, és "Demszky Gábor főpolgármesteri pályájának szép fejezete lenne egy korszerű, a városlakók egészségét és az új urbanisztikai elveket kifejező közlekedéspolitika bevezetése. Több autó egyszerűen nem fér el Budapesten, ideje átszállni a tömegközeledésre vagy a biciklire" - áll az EP-képviselő hétfői közleményében.

Demszky vasárnap jelentette be, hogy a jövő évtized elejétől Budapest bizonyos részeire már csak különleges úthasználati díj, az úgynevezett dugódíj megfizetésével lehet majd behajtani. Ezt az adót azok fizetik majd, "akik egy bizonyos térségbe, mondjuk Budapest közigazgatási határain belülre belépnek gépkocsival" - mondta.

Hegyi Gyula, aki idén nyáron a Levegő Munkacsoporttal együtt indította újra a dugódíj bevezetését sürgető kampányt, egyetért Demszkyvel abban, hogy elsősorban politikai elszánásra van szükség a rendszer bevezetéséhez. Az autóforgalom tragikus növekedése nap mint nap pokollá teszi a budapestiek életét. "Az asztmás megbetegedések aránya kilencszeresére nőtt, bizonyos útvonalak mellett sok évvel alacsonyabb a várható élettartam, mint a zöldterületeken" - derül ki a politikus közleményéből.

KAPCSOLÓDÓ CIKK