Beállt 82 dollár fölé az olajár

Vágólapra másolva!
A nyersolaj hordónkénti ára továbbra is 82 dollár fölött van, mivel az apadó amerikai nyersolajkészletek és a Floridát fenyegető vihar miatt erősödtek a világ legnagyobb fogyasztójának téli ellátásával kapcsolatos félelmek.
Vágólapra másolva!

Az olaj ára a múlt héten emelkedett 80 dollár fölé, de OPEC-tisztviselők és olajpiaci elemzők szerint a szárnyaló árak fenntarthatatlanok.

Az olaj ára úgy harmadával emelkedett 2007-ben, elsősorban az északi félteke téli üzemanyag-készleteit illető aggályok miatt, de a mexikói és iráni eredetű ellátás bizonytalanságai is ebbe az irányba terelték az árakat, és a gyengén teljesítő tőkepiacokról is az olajba fektette pénzét számos befektető.

Rövid távon tehát több tényező is az árak emelkedését támasztja alá, de középtávon az árak mérséklődhetnek - hacsak nem jön közbe valami előre nem látható faktor. Az OPEC második legnagyobb olajtermelője, Irán szerint sem kell hosszú távon a 80 dollár feletti olajárral számolni.

Az OPEC a múlt héten növelte kitermelését napi 500 ezer hordóval, de egyes elemzők szerint későn és túl kevéssé emelkedett az ellátás. A készletekkel kapcsolatos félelmeket az is erősíti, hogy szerdán a Mexikói-öbölben az olajmunkások egy részét elszállították a part menti olajfúrószigetekről egy közeledő hurrikán miatt, de ez eddig csak egy kis részt vont ki a termelésből.

Az Egyesült Államok Nemzeti Hurrikánközpontja szerint a Florida térségében tapasztalható trópusi vihar ciklonná erősödhet pár nap alatt, és a Mexikói-öbölben koncentrálódó nemzeti olajfinomításnak akár negyedét is fenyegetheti.

Az észak-amerikai nyersolajkészletek a szerdán napvilágot látott adatok szerint 3,8 millió hordóval csökkentek a múlt héten, ami csaknem kétszerese a Reuters által prognosztizált 2 millió hordós mennyiségnek. A piacon az is az árak emelkedése felé hatott, hogy az amerikai kamatvágás után erősödtek azok a várakozások, hogy a kereslet továbbra is robusztus marad.

Ám elemzők azt is elképzelhetőnek tartják, hogy amint a figyelem ismét a sokkal nyugtalanítóbb amerikai makroszámokra terelődik, az árak csökkenésbe kezdhetnek. Miután az olajár hat egymást követő csúcsot állított föl, valószínű, hogy előbb-utóbb akár nagyobb korrekció is jöhet.