Alakul a Vagyongazdálkodási Tanács

Vágólapra másolva!
Nagy Jánost, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnökét jelöli a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A héttagú tanács elnökét és tagjait a köztársasági elnök nevezi ki.
Vágólapra másolva!

Az új vagyontörvény egységes jogi keretet ad az állami vagyongazdálkodásnak, és egyúttal új intézményrendszert hoz létre, amelyben a fő tulajdonosi döntéshozó testület a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, a döntések végrehajtó szervezete pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Veres János pénzügyminiszter kezdeményezése alapján a tanács elnökének Nagy Jánost, az ÁPV Zrt. igazgatóságának elnökét, a Debreceni Egyetem prorektorát; a testület tagjainak Erdei Tamást, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnök-vezérigazgatóját, a Bankszövetség elnökét; Tátrai Miklóst, a Pénzügyminisztérium államtitkárát és Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárát javasolja kinevezni - olvasható a Kormányszóvivői Iroda közleményében.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezése alapján Baranyi Imrét, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Kht. igazgatóját és Varga Gusztávot, a GANZ Acél Zrt. vezérigazgatóját; Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kezdeményezése alapján pedig Roóz Józsefet, a Budapesti Gazdasági Főiskola közelmúltban leköszönt rektorát jelöli a tanácsba.

Gyurcsány Ferenc távollétében szerdán Kiss Péter kancelláriaminiszter kezdeményezte Szili Katalin házelnöknél a tanács elnökének javasolt Nagy János bizottsági meghallgatását. A kormányfő a személyi javaslatairól tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatói feladatok ellátásával Veres János pénzügyminiszter Tátrai Miklóst, a Pénzügyminisztérium államtitkárát bízza meg, aki az év végétől tölti be ezt a pozíciót. Az államtitkár utódlásáról később születik döntés.

Az állami vagyon kezelését és a további privatizáció operatív feladatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) veszi át a megszűnő Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-től és a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól. A Tanács hozza a stratégiai döntéseket, az MNV pedig nyilvántartást vezet az állami vagyonról, végrehajtja a tanács döntéseit, és képviseli az államot a vagyonnal kapcsolatos ügyekben.