Már a Világbankot is érdekli a népszavazás

Vágólapra másolva!
"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem aggódik a magyar konvergenciaprogram kapcsán, kifejezetten biztattak bennünket, hogy végig kell csinálni a reformokat" - mondta Veres János pénzügyminiszter hétfőn Washingtonban, ahol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi tanácskozásán vett részt. Az utóbbi intézmény azonban vizsgálatot indít a tervezett magyarországi nészavazás gazdasági hatásairól.
Vágólapra másolva!

A GDP növekedése azért szerényebb Magyarországon, mint a környező országokban, mert az állam által korábban hitelből generált. fenntarthatatlan kereslet visszaesett - mondta Veres János, aki tárgyalt többek között John Lipskyvel, az IMF első vezérigazgató-helyettesével; áttekintették a magyarországi folyamatokat, a reformokat, a költségvetési konszolidációt, valamint a főbb makrogazdasági mutatókat. Világbanki megbeszélésein az intézmény különböző szintű vezetői tájékoztatták: a következő hónapokban értékelést készítenek arról, hogy milyen hatásuk lehet az üzleti környezetre a Magyarországon megrendezendő népszavazás kérdéseinek.

Veres János igennel felelt arra a kérdésre, hogy Magyarország ki tudta-e használni az elmúlt időszakban a világ- és az európai gazdaság élénkülését. "Ha megnézzük a makrogazdasági számokat, elsősorban az exportbővülés számait, akkor egyértelmű a válasz, hogy igen" - jelentette ki. Magyarázata szerint 10 százalékot jóval meghaladja az export növekedése. "Ezért azt gondolom, hogy Magyarország tudott kapcsolódni ahhoz a boomhoz, amely zajlott a világban, illetve az európai gyorsabb növekedéshez" - tette hozzá.

Amerikai szakértők és bankok vezetői szerint az amerikai jelzálogpiaci problémák nem fognak érdemi hatást gyakorolni a magyarországi folyamatokra - mondta a miniszter az aznap zárult háromnapos tanácskozás plenáris ülése után. Egyetértés van arról, hogy valószínűleg növekedni fog a bankok forrásköltsége Európában, és ez a magyarországi pénzintézeteket is érinteni fogja. A vélemények arról azonban megoszlanak, hogy milyen mértékű lesz ez a hatás.