Kissé csökkent az USA külkerhiánya

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok halmozott háromnegyed éves külkereskedelmi deficitje 527,5 milliárd dollár volt, amiből 56,45 milliárd volt a szeptemberi hiány, mindössze 350 millió dollárral kisebb az augusztus havi hiánynál.
Vágólapra másolva!

A pénteken kiadott adatok szerint az első őszi hónapban az amerikai javak és szolgáltatások exportértéke 140 milliárd dollárt ért el, az importértéke viszont mintegy 196 és fél milliárd dollárt. A háromnegyed éves deficit jócskán - mintegy 54 milliárd dollárral - elmarad a tavalyi háromnegyedéves deficit értékétől éppen meghaladva az 527,5 milliárd dollárt.

Kínával szemben szeptemberben is nőtt az amerikai kereskedelmi hiány és értéke meghaladta a 23,7 milliárd dollárt, a háromnegyed éves deficit pedig csaknem 187,6 milliárd dollár volt. Ez idő alatt az EU-val szemben összesen 77,27 milliárd dolláros amerikai hiány képződött.

A szakértők előzetesen azzal számoltak, hogy szeptemberben nő az amerikai külkereskedelmi hiány augusztushoz képest egyebek melett a kőolajár emelkedése miatt. A Dow Jones Newswires által megkérdezett 25 elemző véleményének az átlaga szerint a szeptemberi külkereskedelmi deficit 59,20 milliárd dollárra bővült volna az augusztusi 57,59 milliárd dollárról.