Indiaiaké lehet a Bakony Művek maradéka

Vágólapra másolva!
A bíróság elrendelte az egykor hatezer főt foglalkoztató Bakony Művek felszámolását. A cég egyetlen értékes vagyoneleme, a Préstechnika Kft. ára 1,7 és 2,2 milliárd forint között lehet, és most indiai kézbe kerülhet - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A Bakony Művek Vagyonkezelő Ipari Holding Zrt. (BM), jogelődjét, az Első Magyar Lőszerművek Részvénytársaságot állami vállalatként még 1938-ban alapították. A rendszerváltás óta elsősorban autóipari beszállítóként ismert cég 2007 elején kért csődvédelmet, ám a csődegyezség a hitelezők vitái miatt meghiúsult. Az 1997-98-tól egészen a legutóbbi időkig a Bankár Holdinghoz tartozó, az utolsó hónapokban egy ciprusi társasághoz, a HCF Hungarian Capital Fund (Cyprus) Limitedhez kerülő - ez a vállalkozás is részben a Bankár Holdinghoz kapcsolható - BM felszámolását november 8-ai dátummal rendelte el a bíróság. A társaság jegyzett tőkéjét még a tulajdonosváltás előtt (2007 áprilisában) 2,854 milliárd forintról 28,54 millió forintra csökkentették.

A bírósági határozat sokáig váratott magára, így a csődegyezségre adott határidő lejárta után, szeptemberben még az APEH is megpróbálta elárvereztetni a Bakony Művek egyetlen megmaradt, értékes vagyonelemét, a Bakony Préstechnika Kft.-t. A cégre akkor nem volt érdeklődés. A lap értesülései szerint egy indiai cég a napokban komoly szándéknyilatkozatot tesz a Préstechnikára. Az ügylet kimenetele a BM hitelezőit is érinti, hiszen jószerivel a társaság Préstechnikában lévő 99,9 százalékos üzletrésze az egyetlen, vagy legalábbis a legjelentősebb tétel, ami fedezetül szolgálhat a tartozások kiegyenlítésére. A Préstechnika értékéről megoszlanak a vélemények, 1,7 és 2,2 milliárd forint körül mozognak a becslések. Az APEH például 1,75 milliárdért hirdette meg korábban a céget, amelynek a jegyzett tőkéje 2,2 milliárd volt.