Bajban a felsőoktatási tankönyvkiadás

Vágólapra másolva!
Tovább folytatódnak a tankönyvkiadók létét fenyegető kormányzati intézkedések: most a felsőoktatási tankönyvek fejlesztési támogatását szüntette meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) - írta a pénteki Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) szerint a támogatás megvonása következtében több mint ezerféle szakkönyv nem kerülhetett piacra - olvasható a cikkben.

Zentai Péter László, MKKE igazgatója a lapnak elmondta: 1996-ban, az indulás évében még 600 millió, 2006-ban pedig csak 100 millió forint fejlesztési támogatást kapott a felsőoktatási tankönyvkiadás, idén pedig az összes támogatást megvonta az oktatási tárca. Mint mondta: a bolognai folyamat új követelményeket hozott, amelyekhez új kiadványokra lenne szükség.

A tavalyi, 100 millión forintos támogatás a romló tendencia megállítására aligha lenne képes, de a teljes összeomlást megakadályozhatná.Az ügyben az oktatási tárca sajtóosztálya péntekre ígért választ a feltett kérdésekre.