Drágábban temetnek januártól Zalaegerszegen

2007.11.23. 16:10

Főként a város fejlesztésére fordítja Zalaegerszeg képviselő-testülete a jövő évre vonatkozó díjemeléseket - közölte pénteken Gyimesi Endre polgármester, a csütörtöki közgyűlés döntéseit ismertető sajtótájékoztatón. Az árváltozások 6 és 22 százalék közötti mértéket jelentenek januártól.

A kéményseprői díjak 6, a temetkezési helyek megváltásának díjai átlagosan mintegy 10 százalékkal emelkednek, a helyi autóbuszjáratok menetjegyei 8,5 százalékkal nőnek. A város parkolóiban négy év után először emelkednek az árak, 22 százalékkal az óradíj, 15-tel a bérletek ára.

A zalaegerszegiek számára a hulladékszállítás 13 százalékkal kerül többe januártól, a vezetékes ivóvízért 15,4, a csatornadíjért 22 százalékkal kell többet fizetni. A polgármester hangsúlyozta: a város szociális támogatási rendszere szerint a legrászorultabbak részleges vagy teljes felmentést kapnak e két díj fizetése alól.

Gyimesi Endre beszámolt arról is, hogy 2007-ben az első háromnegyed évben a nehézségek ellenére is kiegyensúlyozottan gazdálkodott Zalaegerszeg. Az egész évre tervezett bevételek 65,6, a kiadások 58,1 százaléka teljesült.

A számítások szerint működési hitel nélkül zárhatja az évet a zalai megyeszékhely, bár bizonyos feladatokat valószínűleg átütemeznek majd. Mindezek mellett kötvénykibocsátásban nem gondolkodnak és újabb helyi adót sem vetnek ki Zalaegerszegen, pedig 365 millió forinttal kevesebbet kap idén a város az állami normatívákból.

KAPCSOLÓDÓ CIKK